Ha az alapítványról, terveinkről további információkat szeretne vagy javaslata, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a terra@www.terraalapitvany.hu címre vagy levélben az alapítvány postacímére.
Ha az alapítványt bármilyen módon támogatni tudná céljai elérésében, kérjük a fenti e-mail címen vagy levélben vegye fel a kapcsolatot velünk.
A vizek életében a halak jelenléte rendkívül fontos. Élettevékenységeik folytán a vízi
ökoszisztémákban eltérő anyagforgalmi utak jönnek létre, ezáltal
meghatározni, vagy befolyásolni képesek élőhelyük jellemzőit. Tehát míg egy adott
víztér bizonyos tulajdonságai (földrajzi fekvés, fizikai, kémiai tulajdonságok, stb.)
meghatározzák a halfaunát minőségi és mennyiségi értelemben egyaránt, addiga
halállomány szerkezete és mennyisége alapvetően befolyásolja mind a természetes, mind a mesterséges
vízterek környezeti állapotát (top down szabályozás). Hatásuk egyrészt
az adott víztér halpopulációinak tömegviszonyaitól, másrészt a különböző
halfajokhoz tartozó populációk egymáshoz viszonyított arányától függ.
A természetes vizekben az élőhelyi adottságok nagymértékű romlása miatt, a
szaporodási területek beszűkülésével, nagymértékben csökkent
a halállományok természetes szaporodási lehetősége. A kedvezőtlen
változásokhoz hozzájárul az adventív fajok elterjedése, amelyek táplálék- és
élőhelyi konkurenciájukkal szintén háttérbe szorítják az őshonos fajokat. Az új fajok
benépesülésével jelentősen módosulhat a halfauna és az eredetitől eltérő élőhely
alakul ki.
Mára rendkívül fontos a természetes víztereken a hasznosítási formák integrációja, amiben kiemelt szerepet kell kapnia a halgazdálkodásnak és a természetvédelemnek a vízterek jó ökológiai állapotának fenntartása érdekében.
A természetes vízi halállományok fenntartása érdekében mára elengedhetetlen bizonyos fajok okszerű
telepítése. Fontos azonban, hogy a telepített halfajoknak, azok arányának
illeszkednie kell az ott honos állományszerkezethez. A telepítések önmagukban azonban nem jelenthetnek
elegendő megoldást a halállományok fenntartására. Fontos felismerni az ok-okozati összefüggéseket. A
jelenlegi igen rossz állapotot alapvetően nem a túlhasználat, hanem a megfelelő
élőhelyi adottságok megszűnte okozza. Emiatt kiemelt jelentőségű és
a jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a vízi- és az ezzel összefüggésben
álló vizesélőhelyek helyreállításának, környezeti adottságaik javításának. A vízi
ökoszisztéma fenntartása érdekében azonban nem csak a halállományok mennyiségét
kell figyelembe venni, igen fontos, hogy a fennmaradjon az adott víztérre jellemző
fajok együttese. A természetvédelem erre a problémára próbál megoldást
találni a veszélyeztetett fajok védelmével, valamint az élőhelyek védelmével. Ez utóbbi fontosságát újra hangsúlyozni
kell, hiszen a halközösségek védelmét kizárólag az élőhelyek
megóvásával, alapvetően az ívóhelyek kiterjedésének, változatosságának
növelésével lehet megnyugtatóan kezelni.
A hazai természetvédelmi jogszabályok közül legfontosabbként kell kiemelni az 1996. évi LIII.
törvényt a "természet védelméről". A 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet "a védett és
a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről,
valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok
közzétételéről" tételesen sorolja fel a védett és fokozottan védett halfajokat, megadja természetvédelmi
eszmei értéküket. A hazai jogszabályok mellett nemzetközi előírások
is érvényben vannak Magyarországon. Ezek közül a halak szempontjából legfontosabbak az
1990/7. Nemzetközi Szerződés az ún. Berni Egyezmény, amelynek célkitűzése,
hogy megvédje a vadon élő növényeket, állatokat és azok természetes élőhelyeit.
A 2003. évi XXXII. törvényben ratifikált „A veszélyeztetett vadon élő
állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről” szóló Washingtoni
egyezmény. „A természetes élőhelyek és vadon élő növény- és állatvilág
megőrzéséről” szóló 92/43/ Európa Tanácsi Irányelv, az ún. Élőhelyvédelmi
Irányelv (1. táblázat). A táblázatban – bár nem természetvédelmi,
hanem halászati jogszabályok alapján – feltüntettük a fogási tilalmi időket,
valamint a legkisebb kifogható méretet, mivel úgy véljük, hogy ez, legalábbis bizonyos esetekben
összhangban van a védelmi célokkal.
Fajnév | Hazai védettség (13/2001) | Eszmei érték | Méret korlátozás | Tilalmi idő | Élőhely- védelmi Irányelv | Berni Egyezmény | Washingtoni egyezmény |
Eudontomyzon danfordi | fokozottan védett | 100 000 | - | II. | III. | ||
Acipenser ruthenus | - | - | 45 cm | 03.01. – 05.31. | V. | III. | II. |
Anguilla anguilla | - | - | - |
|
|
|
|
Rutilus rutilus | - | - | - |
|
|
|
|
Rutilus pigus | védett | 10 000 | - |
|
II., V. | III. |
|
Ctenopharyngodon idella | - | - | 40 cm |
|
|
|
|
Scardinius erythrophthalmus | - | - |
|
|
|
|
|
Leuciscus cephalus | - | - |
|
|
|
|
|
Leuciscus idus | - | - |
|
|
|
|
|
Phoxinus phoxinus | védett | 2 000 |
|
|
|
|
|
Aspius aspius |
|
- | 40 cm | 03.01. – 04.30. | II.,V. | III. |
|
Leucaspius delineatus | védett | 2 000 |
|
|
|
III. |
|
Alburnus alburnus | - | - |
|
|
|
|
|
Alburnoides bipunctatus | védett | 2 000 |
|
|
|
III. |
|
Blicca bjoerkna | - | - |
|
|
|
|
|
Abramis brama | - | - |
|
|
|
|
|
Vimba vimba | - | - |
|
|
|
III. |
|
Chondrostoma nasus | - | - |
|
|
|
III. |
|
Tinca tinca | - | - |
|
|
|
|
|
Barbus barbus | - | - | 40 cm | 05.02. – 06.15. | V. |
|
|
Barbus peloponnesius | fokozottan védett | 100 000 |
|
|
II., V. | III. |
|
Gobio gobio | védett | 2 000 |
|
|
|
|
|
Gobio albipinnatus | védett | 10 000 |
|
|
II. | III. |
|
Pseudorasbora parva | - | - |
|
|
|
|
|
Rhodeus sericeus | védett | ? |
|
|
II | III. |
|
Carassius carassius | - | - |
|
|
|
|
|
Carassius auratus | - | - |
|
|
|
|
|
Cyprinus carpio | - | - | 30 cm | 05.02. – 06.15. |
|
|
|
Hypophthalmichtys molitrix | - | - |
|
|
|
|
|
Barbatula barbatula | védett | 2 000 |
|
|
|
|
|
Misgurnus fossilis | védett | 2 000 |
|
|
II. | III. |
|
Cobitis elongatoides | védett | 2 000 |
|
|
II. | III. |
|
Silurus glanis | - | - | 50 cm | 05.02. – 06.15. |
|
III. |
|
Ameiurus melas | - | - |
|
|
|
|
|
Salmo (trutta) fario | - | - | 22 cm | 10.01 – 12.31 |
|
|
|
Umbra krameri | fokozottan védett | 100 000 |
|
|
II. | II. |
|
Esox lucius | - | - | 40 cm | 02.15 – 03.31 |
|
|
|
Lota lota | - | - |
|
|
|
|
|
Lepomis gibbosus | - | - |
|
|
|
|
|
Perca fluviatilis | - | - |
|
|
|
|
|
Gymnocephalus cernuus | - | - |
|
|
|
|
|
Gymnocephalus baloni | védett | 2 000 |
|
|
II., IV., V. | III. |
|
Sander lucioperca | - | - | 30 cm | 03.01. – 04.30. |
|
|
|
Sander volgensis | - | - | 20 cm | 03.01. – 05.31. |
|
III. |
|
Zingel zingel | fokozottan védett | 100 000 |
|
|
II., V. | III. |
|
Zingel streber | fokozottan védett | 100 000 |
|
|
II. | III. |
|
Proterorhinus marmoratus | védett | 2 000 |
|
|
|
III. |
|
Neogobius fluviatili | - | - |
|
|
|
III. |
|
Perccottus glehni | - | - |
|
|
|
|
|
Az
emberi beavatkozások legkorábbi nyomai a rézkorból
valók. Jelentősebb
tájátalakítással kb. az V. századtól
kezdődően lehet számolni, emlékei a vízelvezető-védelmi
funkciót ellátó árkok, sáncok,
győrök, valamint a szintén több funkciós
cégék.
A
Kárpát-medencében a halászati
tevékenységre utaló nyomokat már a
honfoglalás előtti
időkből is
találunk. A halászat a honfoglaló magyarok
számára azonban jóval többet jelentett
egyszerű
halfogási tevékenységnél. A kor embere a
természeti erőforrások felerősítésével,
a mainál valószínűleg lényegesen
kedvezőbb hatásfokkal fordította
saját hasznára a vízjárta területeket,
vagyis kis ráfordítással a természeti
erőforrások
csökkentése nélkül állította
elő javait. A folyó völgyekben az ártéren
található elhagyott medreket összekapcsolta a
terület szemisztatikus, illetve efemer víztereivel,
egységes vízrendszert hozva ezzel létre. A
gazdálkodás alapját az évenkénti
árvizek szolgáltatták, amelyek a folyót
kísérő természetes magaspartokon - övzátonyokon
- keresztül képzett átvágásokon ún.
fokon keresztül öntötte el a mélyebb fekvésű
területeket, illetve ezeken keresztül jutott vissza az
anyamederbe. Mivel az árasztás alulról történt,
a hordalék jelentős része már a fokoknál
lerakódott, amit rendszeres kotrással tartottak karban.
A vízszabályozás így nem
az árvíz gyors levezetésével, hanem annak
szabályozott szétterítésével
történt. A haszonvételek széleskörűek
voltak, aminek csak egyik része volt a halászat, de
magukba foglalták az állattartás, a
növénytermesztés és a gyümölcs
termesztést is. Ezt a komplex haszonvételi rendszert
ártéri-, vagy fokgazdálkodásnak
nevezzük. Az ártéri gazdálkodás a
XV-XVI. században indult hanyatlásnak, melynek első
mozzanatai a fokok, csatornák eltömődése volt.
Érdekesség, hogy a Kárpát-medence nagy
részén csak ettől az időszaktól beszélhetünk
a folyók által meghatározott területek
nagymértékű elmocsarasodásáról. A
viszonylag gyors változások valószínűsíthetően
legfontosabb okai a demográfiai oldal mellett az ártéri
erdők területi arányának nagymértékű
csökkenése, valamint a vízi malmok megjelenésével
megszaporodó mesterséges gátak voltak.
A Magyarországi vízterek halbősége azonban nem a fok rendszer összeomlásával, hanem a XIX. századi folyam szabályozások következtében szűnt meg. A szabályozások hatására mind az ívó helyek, mind a táplálkozó helyek kiterjedése drasztikusan csökkent, tulajdonképpen a gátak közötti területekre szorult vissza. A szabályozások után már néhány évvel jelentősen csökkent nagyobb vizeink mentén is a halászbokrok száma.
Mára a természetesvízi halgazdálkodás a természetes vízterek környezeti állapotának romlása, ezzel összefüggésben a halbőség megszűnése, valamint a vizek újabb típusú hasznosítási igénye (horgászat, turizmus) következtében hanyatló. Az egyedülállóan gazdag magyar halászati kultúra fokozatosan eltűnik. A természetes vizekre elsősorban jellemző kisszerszámos halászat a megfelelő halállomány utánpótlás nehézsége (vízminőségi probléma, ívóhelyek megszűnte) miatt egyre nehezebben végezhető gazdaságosan. A biodiverzitás csökkenése pedig épp a természetes vízi halászat előnyétől, a fajgazdag választéktól fosztja meg a gazdálkodót. Ráadásul a mai piaci igények nem kedveznek a kisebb mennyiségű, változatos terméket kínáló halászoknak.
A hazai halgazdálkodás másik, igen nagy hagyományokkal rendelkező ága a halastavi gazdálkodás. A tógazdasági haltermelés feltételeinek kialakítása, hasonlóan a többi állattenyésztési ágazathoz, elsősorban a termelés biztonságosabbá tétele érdekében történt. Az első halastavakat a XV. században hozták létre Bajorország, Szászország, valamint Csehország területén. Magyarországon is már a korai időkből vannak emlékek – elsősorban az apátsági területeken – halastavak létéről. Ezek mellett a vízfolyások mentén kialakított „halasok” jelentik a tervszerű tógazdálkodás kiinduló pontjait. A XIX. század végétől a természettudományos ismeretek rendkívüli mértékű bővülése teremtette meg az alapját a korszerű tógazdálkodásnak, amely egyúttal a jelenleg is gyakorlatban lévő tógazdasági technológia alapjait jelenti. A XX. században a mezőgazdaság gépesítése a tógazdálkodást is elérte, azonban ez, és a nagyüzemi jellegű termelés – épp a halászati ágazat jellegéből adódóan – soha nem érte el a többi ágazatra jellemző szintet. A tógazdálkodás a mai napig követi a „bölcs hasznosítás” elvét, vagyis a termelés volumenének és biztonságának növelése mindig csak az adott természeti rendszerbe illeszkedve a természeti erőforrások fel- és nem kihasználásán alapul oly módon, hogy a termelés során a természeti erőforrások újra termelődnek. Így a tógazdasági haltermelés a fenntartható mezőgazdasági haszonvétel tipikus példája. Ez a tény alapvető sajátsága a jelenkori tógazdálkodásnak.
A halastavi haltermelés során a tógazdasági munkaműveleteknek köszönhetően a természetestől meghatározott elemekben eltérő, ún. halastvai ökoszisztéma jön létre. Ennek jellemzője a mesterségesen magasan tartott trofitási szint oly módon, hogy a bevitt tápanyag jelentős része a céltermékként előállított hallal a rendszerből kivételre kerül. Emiatt ez a rendszer a természetes vízi rendszerekkel ellentétben ökológiai szempontból kvázi egyensúlyi állapotban van. Fontos sajátja a halastavi rendszereknek a planktonikus élet túlsúlya, amely a könnyen felvehető oldott tápanyagokra épül. Ezt az állapotot maga a megfelelő nagyságú halállomány tartja fenn, a mesterséges beavatkozások (pl. tókaszálás, trágyázás) csak ennek alapfeltételeit teremtik meg. Jól jelzi ezt az a tény, hogy megfelelő nagyságú ponty népesítő anyag kihelyezése nélkül a feltöltött tavakban három-négy év elegendő homogén nádas-, vagy bokorfüzes társulások kialakulásához. A fokozott tápanyag bevitel következtében a halastavak a természetesnél nagyobb mennyiségű élőlényt képesek eltartani. Szintén a természetes állóvizektől eltérő sajátsága a halastavaknak az éves lecsapolások, feltöltések rendje, mivel ezek egyrészt minden évben rendszeresen bekövetkeznek, másrészt a halászatok időbeli eltéréseinek köszönhetően a különböző állapotok (száraz, tocsogós, nyílt vizes) viszonylag kis területen azonos időben, ráadásul hosszabb ideig fennállnak, így rendkívül gazdag élőhelykomplex alakul ki.