Ha az alapítványról, terveinkről további információkat szeretne vagy javaslata, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a Kapcsolja be a JavaScriptet az emailcím megtekintéséhez címre vagy levélben az alapítvány postacímére.
Ha az alapítványt bármilyen módon támogatni tudná céljai elérésében, kérjük a fenti e-mail címen vagy levélben vegye fel a kapcsolatot velünk.
TERRA Alapítvány
4030 Debrecen, Tátra u. 12.
Alaktan, anatómia, élettan
A halak morfológiai változatossága jól jelzi az eltérő adottságú vízterekhez való alkalmazkodást. A halak testalakja alapvetően élőhelyük sajátságaival függ össze. Az álló, vagy csak lassan áramló vizekhez alkalmazkodott, vízközt táplálkozó fajok teste oldalról lapított (pl. bodorka). A fenéken élő, ún. bentikus fajok teste ebben a környezetben többnyire hengeres (réti csík). A víz sebességének növekedésével a testmagasság csökken, orsó alakú (márna), illetve felülről lapított testalak (magyar bucó) válik meghatározóvá. A ragadozó fajok testére a gyors mozgást, zsákmányszerzést lehetővé tevő alak jellemző. A csuka tipikusan nyíl alakú.
A halak testfelépítésére a hármas tagolás jellemző, a három testtájék a fej, amely nyaki tájék nélkül megy át a törzsbe, valamint a farok.
A fej az orrcsúcstól a kopoltyúfedő hátsó pereméig tart. Alakja szintén az élőhelyi sajátságokról árulkodik, így lehet oldalról lapított,
csúcsos, illetve felülről lapított. A szájnyílás mérete, alakja alapvetően a táplálkozási móddal van összefüggésben. A szájnyílás emellett
lehet fontos határozó bélyeg is. Ennek megfelelően megkülönböztetünk felső állású szájat, ilyenkor a szájrés meredeken felfelé mutat és
az alsó állkapocs túlnyúlik a felsőn. A félig felsőállású száj kisebb szögben irányul felfelé és az alsó állkapocs nem nyúlik túl. végállású,
vagy csúcsba nyíló, ha a szájrés a test tengelyével egybe esik. Félig alsó állású a száj, ha a felső állkapocs kissé túlnyúlik és alsó állású,
ha erősen túlnyúlik az alsó állkapcson. A száj környékén, kettő, három, vagy négy pár bajusszál fordulhat elő, amely alapvetően a táplálék
kertesésében játszik fontos szerepet. A menyhal egyetlen - a fej alsó részén található - bajuszszála a tőkehalfélék családjának jellemzője.
A halak - elsősorban a ragadozó halak - száj csontjai fogakat hordanak. Ezek elhelyezkedése bizonyos taxonoknál (pl. a Salmonidae család esetében az eke csont fogazata) fontos határozó bélyegek. A halak fogai alapvetően csak a zsákmány megragadásában segítenek, örlő, aprító funkciójuk nincs. A pontyfélék legfontosabb határozóbélyege a garatfog, amelyek a 4. kopoltyúív mögött található garatcsonton találhatók. Garatfoga van a csíkféléknek is. Erős fogszerű képleteivel ez a darabos eledel aprításában vesz részt. A garatfogak száma - a bal, valamint a jobb oldali csonton a soronként található fog szám - adja a garatfog képletet.
A törzs a kopoltyú nyílás hátsó szegélyétől a végbél nyílás vonaláig tart. A végbélnyílás vonalától a farokúszó alapjáig tartó testtáj a farok. A halak testén úszókat találunk. Ezek közül a mellúszó és a hasúszó - amelyek a halak végtagjainak felelnek meg - páros, míg a test középvonalában található hátúszó, farok alatti úszó és farok úszó páratlan. A páros úszók az előre haladásban és a test egyensúlyban tartásában vesznek részt, míg a páratlan úszók a kormányzást segítik. Az úszók alakja, illetve az úszókat tartó csontos váz - az ún. osztatlan és osztott úszósugarak - a halak egyik legfontosabb numerikus határozóbélyegei. Az adott faj egy-egy úszójának jellemző értékeit az úszósugár képlettel lehet megadni, ahol a római számok az elülső osztatlan sugarakat, míg az arab számok az osztott úszósugarak számát jelölik. A hátúszó gyakran két részből áll, ilyen a sügérfélék hátúszója. Ezek lehetnek összenőttek, vagy különállóak. A pontyfélék erős első hátúszó sugarát bognár tüskének nevezik. A farokúszó lehet diphycerk - részarányos - amennyiben külső alakja és belső váza is részarányos, heterocerk, amennyiben mind külső alakja, mind belső váza részaránytalan, illetve homocerk, amennyiben külső alakja részarányos, belső váza azonban részaránytalan, minthogy a gerincoszlop vége felfelé hajlik. A farokúszó alakja is meghatározó. Ez alapján beszélhetünk bemetszett (küsz), homorú (compó), egyenesen levágott (sebes pisztráng), illetve lekerekített úszóról (réti csík). A farok alatti úszó lehet homorú, vagy domború szegélyű. Ez pl. a domolykó és nyúldomolykó közötti egyik határozó bélyeg. Néhány fajnál e három páratlan úszó (angolna, illetve ingolafélék) egységes úszószegélyt alkot.
A halak kültakarója két rétegből áll. A külső réteg a hám (epidermis). A halak hámsejtjei általában nem szarusodnak el. Ez alól néhány faj kivétel.
Ezen fajok hímjein kidudorodó, ún. nászkiütések, vagy dorozsmák jelennek meg a fejen, illetve az oldalon. A hámsejtek között elszórva nyálkasejtek
találhatók, amelyek egy része a hámot borító nyálka réteget termeli (kehely sejtek), míg másik típusuk a sejtek közötti térbe választanak el
(bunkósejtek). A hámréteg alatti réteg az irha (corium). Ez rostos kötőszövetből áll. Felső rétege lazább, az alsó tömöttebb szerkezetű.
Az irhát behálózzák a vérerek és idegek, itt találhatók a pigmentsejtek és itt fejlődnek a halakra jellemző pikkelyek. A pikkelyek több félék
lehetnek. Legősibb típus a ganoid pikkely. Ilyen található a tokféléken, amelyeknél a háti, oldal és hasi vértsorokon található csontlemezek
száma határozó bélyeg. A csontos halak pikkelyei már nem merevek, a szervetlen anyagok mellett a fehérjéknek köszönhetőn hajlékony.
Két típusukat lehet elkülöníteni. Az ősibb típus a sima szegélyű cikloid pikkely (pl. Cyprinidae). Evolúciós szempontból fiatalabb a ktenoid
pikkely (pl. Percidae), amelyek szegélye fésűs, illetve fogazott. A pikkelyek száma a pikkelyes fajok fontos numerikus határozó bélyege.
A pikkelyképlet az odalvonal mentén, valamint háti irányba haránt számítva a hátúszó alapjáig, illetve hasi irányba haránt a hasúszó elülső
tövéig megadva fejezi ki a fajra jellemző pikkelyek számát.