Jellemzők:
A Duna - Tisza közi buckákon gyengén humuszos homokon, távol a talajvíztől találhatók e szubklimax társulás állományai.
A kedvezőtlen termőhelyi viszonyok miatt nem fejlődnek a zárótársulást jelentő homoki tölgyesekké.
A száraz buckaoldalakon ill. ezeknek a buckáknak a szélvédett
völgyeiben találhatók a nyáras borókások (Junipero-Populetum albae). A
buckaoldalakon a társulás képére a ligetes megjelenés jellemzô. A
buckaközökbôl gyökérsarjak útján "felgyalogolt" nyárak a mostoha
termôhelyi viszonyok miatt nem tudnak erdôvé záródni és csak szálanként
jelennek meg. A borókák és a girbe-burba, korcs növésű fehérnyárak
között nyílt vagy alig záródott gyepfoltok sorozata található. A
nyárasoknak a buckaaljak jóval kedvezôbb vízellátottságú felszínein
lehetôség nyílik a záródására. A fehér nyár koronája fokozatosan
záródik és a boróka kezdetben a lombkoronák között beszűrôdô világos
foltokban tenyészik ill. késôbb kiszorul a nyárcsoportok szélére.
Növényzetének összetételét az említett cserje- és fafajok mellett a
meszes homokpusztagyep lágyszárú fajai képezik. A fehérnyáras
aljnövényzete hosszú ideig ôrzi a homokpusztagyepek védett
növényfajait, mint pl.: a
kései szegfüt (Dianthus serotinus), a
szamárkenyeret (Echinops ruthenicus), stb. A buckaaljban a zárt
koronaállás nyomán elôállott fényhiány miatt az aljnövényzete igen
csekély, esetenként teljesen hiányzik.
Fajok:
Dianthus serotinus - Kései szegfü
Echinops ruthenicus - Kék szamárkenyér