Ha az alapítványról, terveinkről további információkat szeretne vagy javaslata, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a Kapcsolja be a JavaScriptet az emailcím megtekintéséhez címre vagy levélben az alapítvány postacímére.
Ha az alapítványt bármilyen módon támogatni tudná céljai elérésében, kérjük a fenti e-mail címen vagy levélben vegye fel a kapcsolatot velünk.
| Pikkelyképlet | Farokalatti úszó | Hátúszó | Garatfog | ||||
A korábban Acipenser gueldenstaedtii gueldenstaedtii, valamint A. gueldenstaedtii colchicus alfajok jelenleg faji szintű elkülönítést nyertek (A. gueldenstaedtii, A. colchicus). Utóbbi természetes elterjedési területe nem terjed ki a Duna vízrendszerére. Ugyanakkor a telepítések következtében hazánkba is kerülhetett a faj egyedeiből. A második legnagyobbra növő tokfélénk, akár a két méteres hosszat is meghaladhatja, tömege pedig megközelítheti a 100 kg-ot. Törzse megnyúlt, orsó alakú, orra viszonylag rövid, lekerekített. Farokúszója heterocerk. Színe változatos, háta többnyire szürkés-fekete, sötétzöld, a fiataloké kékes. A hasi oldala szürkés-fehér, ritkán sárgás. Vértjei viszonylag nagyok, éles csúcsúak. A száj alsó állású, viszonylag kicsi. Az alsó ajak két részre osztott, míg a felsőn egy befűződés látható. Négy bajuszszála hengeres, sima, rövid, alapja az orrcsúcshoz közelebb található, mint a szájnyíláshoz. A felső ajkat nem éri el.
Anadrom faj, de állandóan édesvízi populációit is leírták. A hazai előfordulások is ezt támasztják alá. A vándorlásnak jellegzetes tér és időbeli mintázata van. Egyes populációknál megfigyelhető egy tavaszi és egy őszi csúcs, amelyek közül a tavaszi a nagyobb. Ugyanakkor a Fekete-tengeri populáció vándorlása tavasztól őszig tart, melynek csúcsa a július szeptember. Az eltérő időszakban vándorló egyedek térben is eltérő helyen ívnak. A tejesek ivarérettségüket 11-13, az ikrások 12-16 éves koruk között érik el. Ívási periódusuk pedig 2-6 év. Az ívási időszak március végétől kezdődik és hosszabb időszakon keresztül is elhúzódhat. Az optimális vízhőmérséklet 8-15 C. A vágótok táplálékát mind a tengerben, mind a folyókban bentikus gerinctelen szervezetek alkotják: rákok (Amhipoda, Isopoda, Decapoda), puhatestűek (Mollusca), szitakötő lárvák (Odonata), kérész lárvák (Ephemeroptera), valamint a kisebb termetű bentikus halfajok, elsősorban gébek (Gobiidae).
Anadrom faj, élőhelyi sajátosságait ez határozza meg. A tengerben is bentikus előfordulású, elsősorban a sekélyebb tengerparti területeken tartózkodik, ahol nagyobb számban fordulnak elő a bentikus táplálékszervezetek. A folyókban a lárva elsősorban a mélyebb sodort területeken tartózkodik, a fiatal egyedek egyre inkább a sekélyebb, de gyorsabb sodrású részekre húzódnak, ahol a bentikus táplálék nagyobb mennyiségben van jelen. Szaporodása a folyók durva kavicsos, mélyebb (4-7 m) területein zajlik.
Ponto-kaszpikus eredetű faj, jelenlegi elterjedési területe a Fekete-tenger, Azovi-tenger, valamint a Kaszpi-tenger vízgyűjtő területe. A Fekete-tengeri részareájának ívási területe a Duna, Bug, Dnyeper, valamint a Dnyeszter. A Dunában a folyószabályozásokat megelőzően Pozsonyig rendszeres előfordulású volt. A Duna vízrendszerében ebben az időben leírták a Vágból, Drávából, Szávából, a Tiszából, Körösből, Zagyvából, Marosból. Ma csak időszakosan kerül elő egy-egy példánya a Dunából, de van recens adata a Tiszából is.
Az erős túlhalászás, valamint a folyókon létesített keresztzárások következtében nagy arányban - akár 80%-ban - eltűnt ívóhelyeik miatt a vágótok a súlyosan veszélyeztetett (CR) fajok között szerepel az IUCN vörös könyvében. Magyarország vizeiből ma már csak szórványosan kerül elő egy-egy példány. Kisszámú, eltűnő állományuk fennmaradását a jelenlegi, nem megfelelő állományok telepítése is veszélyezteti. Európában az Élőhelyvédelmi Irányelv V., valamint a Washingtoni egyezmény II. függelékében szerepel, Hazánkban védett, eszmei értéke 10 000 Ft.
Élőhelyén a folyók torkolati szakaszán, valamint a tengerekben igen nagy gazdasági jelentősége van. A tokfélék közül fogását tekintve az első helyen áll. Legnagyobb mennyiségben az Azovi-tenger térségében halásszák. A kifogás mellett ezeken a területeken telepítésük is rendszeres.