Jellemzők:
A sziki növényzet szinte mindig a szélsőségesen száraz, meleg, kontinentális éghajlati adottságok között létrejövő szikes
talajokon, illetve szikes vizekben jelenik meg. Mindkét szubsztrátra jellemző az enyhén vagy erősen lúgos kémhatás (pH > 8,
ritkán pH < 7), a nátrium felhalmozódása különböző, többé-kevésbé jól oldódó vegyület formájában (leggyakoribb a szóda előfordulása).
Az extrém hőmérsékleti és ozmotikus viszonyok speciális növényközösségek létrejöttét teszik szükségessé. Az itt megtalálható társulások
jellemző fajai vagy a tengerpartok sótűrő - sókedvelő, vagy pedig a kontinentális puszták szárazságtűrő növényei közül kerülnek ki.
A szikes, szikesedő talajok jellemzőinek ismerete segíthet a különböző szikes társulások felismerésében, osztályozásában.
Így a szikesség minősítésére kiterjedten használják a talaj sókoncentrációját, a humusz mennyiségét, minőségét, elhelyezkedését a talajban,
és a talaj kémhatását. Ezek alapján a szikes talajok két nagy csoportra oszthatók: a szolonyec és a szoloncsák szikesekre. A szoloncsák
talajokon a talajvíz a felszín közelében helyezkedik el, így a párolgás és a felfelé haladó talajnedvesség-mozgás miatt a sófelhalmozódás a
talaj felső szintjében jelentkezik. E helyeken (pl. a Duna-Tisza közén) jellegzetes, sótűrő társulások alakultak ki. A szolonyec szikeseken
a talajvíz mélyebben található, itt a sófelhalmozódás a talaj mélyebb szintjeiben valósul meg. E talajok (pl. a Hortobágy szikeseinek jó része)
felső rétege még humuszos, néha gyengén savanyú kémhatású, így sok pusztai, szárazságkedvelő növénynek ad otthont.
A fentebb említett talajjelemzők gyakran méterről méterre változnak, így adván a szikesek jellegzetes mozaikos képét, ahol igen
sok, gyakran egy, vagy nagyon kevés fajból álló társulás váltakozva található.
A gépesített mezőgazdasági művelés sajnos nem hogy csökkentené, hanem jelentős mértékben növeli a szikesek területét,
elsősorban nem megfelelő öntözéssel, talajmunkákkal. Az így kialakuló szikes talajok leromlottak, és általában sótűrő szikes gyomtársulásoknak
adnak otthont.
- Szikes hínár
-
- Szikes mocsarak
- A szikes mocsarak általában sekély (20-50 cm mély), magas sókoncentrációjú, legtöbbször erősen lúgos kémhatású vizes élőhelyek.
A mocsarak vize legtöbbször talajvíz, mely a szikesedést okozó sók elsődleges forrása is. A szikes mocsarak mozaikos felépítésűek,
nagy termetű egyszikűekkel. E fajszegény társulásokba csak nyáron, a kiszáradással párhuzamosan települnek be más, elsősorban szikespusztai
fajok (Puccinellia limosa, Aster tripolium ssp. pannonicus, Atriplex littoralis, stb.).
- Szikes iszap- és sóstófenék-növényzet
- A szikpadkák közötti mélyedések, nagyobb pangóvizes foltok - amelyek tartósan szikes vízzel borítottak - adnak otthont a
legmostohább körülményeket is eltűrő növényeknek. A tartós vízborítás és a szélsőségesen magas sótartalom miatt csak egyéves,
sótűrő, s az ozmotikus szárazság miatt gyakran szukkulenciát mutató növények képesek itt megélni. Jellemzőek az igazi tengerparti
halofiton élőlények. A kontinentális klíma hatására nyár vége felé e nedves foltok a fokozott párolgás folytán kiszáradnak, sótartalmuk
betöményedik, végül erősen sós szoloncsák szikes talaj marad utánuk. Az itt élő társulások kevés fajból állnak, s e néhány faj borítása is
igen csekély.
- Időszakosan nedves szikes rétek, szikfokok és vakszikek
- Erősen szikes talajú, fôként tavasszal vízborította síksági rétek, ritka vegetációjú vakszikek és szikfokok tartoznak ide.
Főképp az utóbbi két típusra jellemző - ahogy a szikes sóstófenekekre -, hogy az itt élő növények erős ozmotikus stressznek vannak kitéve, mind a szikesedést okozó sók felhalmozódása miatt, mind pedig a talaj szélsőséges vízháztartásbeli viszonyai miatt.
A szikes rétek osztályozásánál döntő szerepet játszik a talaj szoloncsák vagy szolonyec jellege
- Szikfokok és vakszikek
-
- Szikes rétek
A szikes rétek két típusa nemcsak a talajadottságokban, hanem - természetesen a talajjellegekből következôen - fiziognómiájában
és jellemző növényfajaiban is viszonylag jelentősen eltér. A szoloncsák típusnál a felszínközeli sófelhalmozódás nyomja rá bélyegét a
társulások képére; a szolonyec típusnál a sókoncentráció, a sóknak mélyebb rétegekben való halmozódása folytán nem annyira erősen
befolyásol, inkább fontos a felszín közeli talajrétegek nagyobb humusztartalma. Jellemző fajaikat e rétek degradációjakor sótűrő gyomok,
parlagi növényzet, vagy bizonyos kísérőfajok helyettesítik. Ilyenek a szoloncsák talajokon a Festuca pseudovina,
F. arundinacea, Plantago maritima, Potentilla reptans, Cynodon dactylon, Linum perenne,
Poa angustifolia; míg a szolonyec talajokon a Festuca pseudovina, Artemisia santonicum, Inula britannica, Poa angustifolia,
Taraxacum officinale.
- Szoloncsák típus
-
- Szolonyec típus
-
- Szikespuszták
- A legnagyobb területen Közép-Ázsiában megtalálható kontinentális szikes puszták legnyugatabbi képviselői nálunk, a Kárpát-medence
szélsőséges vízháztartású, közepesen szikes talajain, kontinentális jellegű éghajlati viszonyok között élnek. Habitusuk rendkívül jellemző,
elsősorban rövidfüvű, zárt gyepek, melyek szikes fajokban gazdagak, sztyeprétfajokat nem, vagy alig tartalmaznak. Legnagyobb állományaik az
Alföld löszös-homokos hátainak mélyedéseiben, vagy egykoron volt öntésterületek sík térszínein találhatók. A szikespuszták nem zárótársulások,
hiszen az éghajlati - és elsősorban a csapadékviszonyok megengednék a szukcesszió továbbmenetét, de edafikus okok és gyakran külső
zavarás (legeltetés) miatt megrekedt fázisoknak tekinthetők. Fajaik közt sok zavarástűrő, vagy nem kifejezetten szikespusztai, de sótűrő
száraz gyepi faj megtalálható.