Ha az alapítványról, terveinkről további információkat szeretne vagy javaslata, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a Kapcsolja be a JavaScriptet az emailcím megtekintéséhez címre vagy levélben az alapítvány postacímére.
Ha az alapítványt bármilyen módon támogatni tudná céljai elérésében, kérjük a fenti e-mail címen vagy levélben vegye fel a kapcsolatot velünk.
TERRA Alapítvány
4030 Debrecen, Tátra u. 12.
A Gömör-Tornai karszt és a Putnoki-dombság élővilága
A Putnoki-dombság és az Aggteleki-karszt a Kárpát-medence két nagy biogeográfiai egységének, a Pannonicumnak és a Carpathicumnak a határán helyezkedik el. Karsztbokorerdő A földrajzi elhelyezkedés, a felszín változatossága és az éghajlati viszonyok eredményeként a növény és állatvilág legfontosabb vonása a peremhelyzet és az átmeneti jelleg. A változatos felszíni formáknak köszönhetően kialakuló mikroklímatikus különbségek lehetővé teszik, hogy egymás szomszédságában megfelelő élőhelyet találhatnak igen különböző elterjedésű flóra- és faunaelemek. Az északi oldalakon, a töbrökben gyakran kárpáti elterjedésű fajokat találunk, míg a déli oldalakon melegkedvelő fajok tenyésznek.
A délebbi területeken és a szélesebb völgyekben sajnos az eredeti növénytakaró jelentős részét leirtották, így napjainkban az erdők helyét részben mezőgazdasági területek és gyepterületek váltottak fel. Szerencsére azért több helyen még kiterjedt erdőségeket találunk, a Putnoki-dombság területének például több mint felét még mindig fás vegetáció borítja. Adottságai alapján hazánknak ez a területe nagyobb részben a gyertyános-tölgyesek, kisebb részben a cseres tölgyesek régiójába esik. A megjelenésében zárt lombkoronájú gyertyános-kocsánytalan tölgyes 400-600 méter magasan, a laposabb felszínein fordul elő. Jellegzetes, szép állományait találjuk a Putnoki-erdőben, Imola környékén, és természetesen többfelé az Aggteleki-karszt területén is.
Lombfakadás előtt gazdag a hagymás-gumós növényzetet találunk ezekben az erdőkben, mely nyárra eltűnik. Óriási tömegben nő bennük a védett égszínkék tavaszi csillagvirág, a galambbegy vagy a salátaboglárka. A gyertyános-tölgyes állományai gyakran keveredhetnek bükkel (bükkelegyes típus), melyekben gyakran előfordul a védett fehér madársisak és a bíboros kosbor.
A másik legelterjedtebb erdő a cseres-kocsánytalan tölgyes, mely a 250-450 m tengerszintfeletti magasságon alakul ki. Az alacsonyabban fekvő Putnoki-dombság erdővel borított területének nagy részén ennek az erdőnek találjuk leginkább állományait. Üde színfoltot jelent ezekben az erdőkben a védett tarka nőszirom és a kardos madársisak. A magasabb talajvizű foltokon, mint például a Keleméri Mohosoknál, megjelenhet a kocsányos tölgy is, cseres-kocsányos tölgyes állományokat alkotva.
Az északi oldalakon szubmontán bükkösökkel találkozhatunk, melyek a zárt lombkorona miatt cserjeszint nélküli, szegényes fajkészletű erdők. A magyarországi Gömörben nagyon kis kiterjedésű foltokon találjuk meg, melyek éppen ezért igen érdekesek. Feltétlenül érdemes felkeresni Putnok környékén a Fehérlovas elnevezésű területen a putnoki Ősbükkös-t, mely helyi jelentőségű védett terület. Urali bagoly). Madarak közül több védett ill. fokozottan védett faj fordul elő, melyek között különösen értékes a császármadár, mely a sűrű növésű, dús cserjeszintű fiatalos erdőkben a hűvösebb völgyek lakója. Szintén igen értékes a rejtett életet élő fekete gólya melynek 2-3 páros stabil állománya van a környéken. Ragadozók közül a darázs- és egerészölyvet, illetve a héját és a ritkább karvalyt érdemes megemlíteni. Baglyok közül a nagy számban fészkelő macskabagoly, a délies elterjedésű füleskuvik és az egyre délebbre húzódó urali bagoly a legfontosabb, mely az Aggteleki-karszt erdein kívül, már a Putnoki-erdőben is költ.
Öreg erdőkben gyakori a fekete harkály a zöld és a szürke küllő, de egyre gyakoribb fészkelő a koromfekete holló is. Énekesek közül a cinegefélék és a pintyfélék fajgazdagok, ritkán búbos vagy kormosfejű cinegével is találkozhatunk. Az erdősterületek érdekes kisemlőse az erdei és a nagypele, valamint a gyakori mókus. Nagyvadakban is igen gazdag a terület, így a gímszarvas, az őz és a vaddisznó gyakran látható. Igen ritka viszont, a csak kóborlásai során erre tévedő hiúz, vagy barna medve, mely 1986-ban Kelemér mellett is megfordult. Igen rejtett életmódot él a nyuszt, a vadmacska és a borz, így nagyon ritkán figyelhetők meg, bár nagyobb számban élnek az erdőkben.
A patakvölgyekben többfelé nagyobb kiterjedésű mocsárréteket, magassásosokat és magaskórósokat, valamint a patakkísérű égerligeteket találunk. Az égerligetek egykor sokkal nagyobb kiterjedésűek voltak a szélesebb patakvölgyekben, azonban ezeket a termékeny területeket művelés alá vonták, így az égeresek ma már szinte csak a patakok menti keskeny sávban maradtak fenn. Szép állományokat találunk még Alsószuha és Zádorfalva környékén a Hideg-kút- és a Bakócz-völgyben, illetve Trizs környékén.
Az erdők mellett a füves területeket is nagyon változatos képet mutatnak, gyakran védett növényfajokkal. Többfelé találunk lejtőszteppeket, melyeknek az uralkodó fajai a csenkeszek, a perjék és alkalmanként az árvalányhajak. Védett fajok közül itt fordul elő a fekete és leánykökörcsin, melyeknek sokfelé találjuk jelentős állományait csakúgy mint a szintén védett csillagos őszirózsának, az árlevelű lennek, vagy a réti szegfűnek. Száraz, déli lejtőkön, amelyeket igen jelentős kiterjedésben találjuk például Putnok, Gömörszőlős vagy Zádorfalva környékén, nagyon értékes állatvilágot rejtenek. Akár olyan ponto-mediterrán jellegű fajokkal is találkozhatunk itt, mint a germán sáska. A száraz és félszáraz gyepekben különböző rétisáska fajok fordulnak elő, de gyakran találkozhatunk imádkozó sáskával is, mely nagyon elterjedt. Ezeknek a gyepes területek jellemző lepkéi a szemeslepkék, így gyakori a tavaszi szerecsenlepke, a nagy termetű fehéröves szemeslepke, a gyakran tömeges sakktábla-lepke. Száraz élőhelyeken csigák közül tömeges a zebracsiga, a kórócsiga, a háromfogú csiga, vagy a pannon csiga. Hüllők közül a fürge gyík, a zöld gyík és a rézsikló fordul gyepekben leggyakrabban elő. Énekesmadarak közül gyakori itt a cigány-csaláncsúcs, a fürj, a citromsármány, valamint a kökény és vadrózsa bokrokhoz kötődő tövisszúró gébics és a karvalyposzáta.
A völgytalpak szélén az állandóan szivárgó rétegforrásokon több helyen gyapjúsásos láprét foltocskák alakultak ki, melyek fontos növénytani értékek lelőhelyei. A nagy fajgazdagságuk, ritka növényeik miatt különleges természeti értéket képviselnek. Általában nagyon gazdagok orchideákban, így megtalálható rajtuk a hússzínu ujjaskosbor, a vitéz kosbor, valamint a névadó keskeny és széleslevelű gyapjúsás. A jó vízellátottságú, üde kaszálókon érdekes színfolt a rozsdás csaláncsúcs és a réti tücsökmadár, illetve a fokozottan védett haris, melynek meglepően szép állományát találjuk.
Hazánk ezen területe évezredek óta lakott, így a növényzet az emberi beavatkozások legkülönbözőbb jeleit őrzi. A falvak lakosságának a megélhetését az állattartás, a mész- és szénégetés, a fakitermelés és a földmuvelés biztosította, így óriási területekről eltűntek az erdők. A kaszálók, legelők és a földművelésre alkalmas egyéb területek kialakításához, a fűrészanyag és tüzelőfa előállításához fakitermelésre volt szükség. Ez a tevékenység viszont nagymértékben átalakította a térség megmaradt erdeinek állományszerkezetét. A sekély talajú, meredek oldalakon a csapadék igen hamar lehordta a termőréteget, így a napsütésnek erősen kitett, meleg és száraz lejtőkön az eredeti erdős vegetáció nem tudott felújulni, helyét füves növényzet vette át.
Említést kell tenni a falvak környékén található szőlőhegyekről is, ahol a hosszú időn keresztül tartó gazdálkodás sok helyen viszonylag stabil helyzetet hozott létre. Az évenkénti kaszálás gyepek megmaradását és jelentős fajgazdagságát biztosította. A területre jellemző az Árpád-korba visszanyúló gazdálkodási forma, mely a falvak környéki művelésre fogott földeken, az u.n. "szőlőhegyeken" ritkásan telepített gyümölcsösöket hoztak létre, melynek gyepes alját évenkénti kaszálással tartották fenn. Itt mesterségesen bár, de egy természetközeli erdőssztyeppre sokban hasonló növényzeti struktúra jöhetett létre, mely jelentős természetvédelmi értéket képvisel. Ilyen élőhelyeken fordul elő például a fokozottan védett magyar nőszirom, melyet a húszforintos pénzérmén is ábrázolnak .
A növényvilág értékei mellett színes állatvilágot is találunk a Putnoki-dombság területén. Sajnos nem találunk jelentősebb vízteret, csak néhány forrás, kisebb-nagyobb patak, természetes és mesterséges tó nyújt otthont vízi élővilágnak. Nagyon jelentősek az élővilág szempontjából a forráslefolyók és patakok, mely utóbbiak közül a Putnoki-dombság területén esetleg a Szuha-, a Keleméri- vagy a Szörnyű-völgyi-patak, míg az Aggteleki-karszt területén a Jósva- és a Ménes-patak érdemel említést. Nagyobb állóvizeket szintén alig találunk a területen, amik vannak azok is leginkább mesterséges eredetűek (pl. Serényi-féle halastavak a Szörnyű-völgyben, Kardos-tó Aggtelek határában), melyeknek leginkább a kétéltű faunája jelentos. Szinte minden tavacskában, erdei pocsolyában találkozhatunk a pettyes gőtével, vagy a sárgahasú unkával. Kifejlett állapotban szárazföldi élohelyű az erdei és a gyepi béka, de szaporodási időszakban ők is felkeresik az állóvizeket, csak úgy, mint a barna varangy.
Nagyon érdekes élőhelyet jelentenek az emberi települések, ahol szintén több védett és fokozottan védett állatfajt találunk. A környékbeli települések több épületekben előforduló denevérek (például a hegyesorrú, a kései, a szürke hosszúfülu, vagy a kis patkósdenevér) jelentenek értéket. Több páros állományát találjuk a fokozottan védett gyöngybagolynak, és több párját a fehér gólyának.
Külön kell szólni a terület védett területeiről, a keleméri Mohos-tavakról és az Aggteleki Nemzeti Parkról.
A Keleméri Mohosokat már 1951-ben törvényes oltalom alá helyezték, mivel a két kis lápszem egyedülálló hazánk területén, ritka növényviláguk legértékesebb természeti örökségeink egyike. A lecsúszott medencékben meggyulő víz, valamint a speciális mikroklímatikus hatások lehetőséget biztosítottak tőzegmohalápok kialakulására és fennmaradására. Az úszó tőzegmohalápok növényei között megtaláljuk például a dárdás nádtippant, a mocsári pajzsikát, a gyapjasmagvú sást, a tarajos és szálkás pajzsikát, a keskenylevelű gyapjúsást és több tőzegmohafajt. Kisebb foltokban találjuk a szintén védett vidrafüvet, vagy a jégkori reliktum hüvelyes gyapjúsást. A Kis-Mohos kiemelkedő érdekes növénye a ragadozó kereklevelű harmatfű, mely rovarok zsákmányolásával fedezi nitrogénszükségletét. Sajnos az elmúlt igen száraz évtizedek, valamint a régi lecsapolási kísérletek eredményei jelentősen gyorsították a lápok pusztulását. Napjainkra jelentősen csökkent a lápok területe, de a több mint egy évtizede megkezdett természetvédelmi munka eredményeként sikerült megállítani a pusztulási folyamatot.
Szintén a kiemelkedő természeti értékek tárháza az Aggteleki Nemzeti Park, melyet hazánkban ötödikként hoztak létre. A park területe a Szlovák-karszt Tájvédelmi Körzettel együtt hívatott a Gömör-Tornai-karszt területén található értékek megőrzésére. A két védett terület szerves egységet alkot, melyek együttes nagysága meghaladja az 50.000 hektárt Gömör-Tornai-karszthegység legdélebbi nyúlványain.
A különleges klimatikus adottságokból, a földrajzi elhelyezkedésből (Kárpátok közelsége), a felszíni formakincs gazdagságából (kopár karsztfelszínek, szűk szurdokvölgyek, stb.) adódóan egyedülállóan sokszínű élővilágot találunk.
A nagy kiterjedésű sziklakibúvásos hegyoldalak (pl. Nagyoldal, Ördögszántás), a kiterjedt erdőségek és a másodlagosan kialakult füves területek a legjellemzőbbek. A nemzeti parkban körbetekintve az erdők ragadják meg leginkább a látogatót, melyek napjainkban közel 75%-ban borítják a védett területet. Az erdők jelentős része gyertyános- és cseres-tölgyes, míg a déli kitettségű, lankásabb hegyoldalakon és fennsíki helyzetben meleg, száraz, sekély termőrétegu részeken leginkább ligetes erdőket, úgynevezett melegkedvelő tölgyeseket találunk. A sok színpompás növény közül a nyílt tölgyesekre jellemző egyenes iszalaggal gyakorta, míg a szerény megjelenésű erdei borkóróval csak néhány helyen találkozhatunk. Ezekben az erdőkben általános az azúrkék virágú erdei gyöngyköles, ritkább a tarka nőszirom és a bíboros kosbor.
A klimatikus adottságaikban és tájképi megjelenésükben a dél-európai (mediterrán) hangulatot idéző meredek déli hegyoldalakon általában nyílt erdőket és sziklagyepeket találunk. Ezt az élőhelytípust legszebben a Nagyoldalon figyelhetjük meg, ahol a természetes adottságok miatt (pl. meredekség, vékony talajtakaró) és a hajdani legeltetés eredményeként a növényzet hézagosan, foltokban borítja a felszínt. A kibukkanó kövek közötti repedésekben sajátos növényzet telepszik meg (fontosabb fajok például a kövi fodorka, aranyos fodorka, sárga kövirózsa, prémes gyöngyperje, fehér varjúháj), de a gyorsan felmelegedő felszínen igen jól érzik magukat a különböző hüllőfajok, így a zöld és fürge gyík, vagy a jelentős természetvédelmi értéket képviselő pannon gyík is. Madarak közül itt találjuk a hazánkban csak kevés helyen előforduló, de a Nagyoldalon nagyobb számban költő bajszos sármányt is.
A meredekebb, sziklás, délies kitettségű oldalakat és letöréseket a sajmeggyes-molyhos tölgyes karsztbokorerdő sziklagyeppel és sztyeprétfoltokkal váltakozó mozaikja fedi. A sziklagyepi és lejtősztyep elemekkel keveredett gazdag lágyszárúi közül érdekes színfoltot jelent a védett macskahere, a pusztai meténg. A sziklás (kőtörmelékes), napfénynek kitett tetőkön foltszeruen sziklaerdőket találunk, melyek menedékhelyként szolgálnak visszahúzódóban lévő, értékes és ritka fajoknak. Ilyen például a helyiek által piros hóvirágként is ismert kakasmandikó, mely csak néhány helyen tűnik elő a tavasz egyik legkorábbi hírnökeként.
Az Aggteleki Nemzeti Park kiemelkedő értéke a tornai vértő, mely kizárólag a Gömör-Tornai-karszt néhány pontján fordul elő. Ennek az észak-kárpáti bennszülött növényfajnak a teljes világállománya kizárólag a Tornai-várhegyen és az Alsóhegy déli lejtőjén, a sziklagyep- és karsztbokorerdőfoltok alkotta mozaik nyíltabb részein találhatóak. A Jávorka Sándor magyar botanikus által 1906-ban felfedezett vértoő veszélyeztetettsége és ritkasága miatt szerepel a Világ féltve őrzött növényfajait összefoglaló vörös listán, melynek állományait napjainkban sajnos a kopárfásítások idején betelepített feketefenyő és bálványfa terjedése veszélyezteti.
A nemzeti park másik nagy ritkasága az osztrák sárkányfű, amely hazánkban ma már kizárólag itt maradt fenn. Az utolsó eljegesedés utáni sztyep-klímájú időszakok értékes maradványfaja, mely valamikor homoki és löszpusztai gyepeinkben is elterjedt volt.
A Kárpátok közelsége miatt sokkal több magasabb hegyvidékekre jellemző fajjal találkozhatunk az Aggteleki-karszton, mint ahogyan azt a terület tengerszint feletti magassága és dombvidéki jellege alapján feltételeznénk. Gyakori a hűvös északi lejtők bükköseiben a nyúlsaláta és a pávafarkú salamonpecsét, de találkozhatunk a kárpáti bennszülött ikrás fogasírral is. Állatok közül érdekes hegyvidéki faj a kárpáti kék meztelencsiga, a zempléni futrinka vagy a fehérhátú fakopáncs. Az erdők értékes lakója, a császármadár nagyon megritkult. A háborítatlan részeken megtelepedett a hiúz és alkalmanként a farkas is előfordul
A hűvös völgyek és szurdokok jellegzetes lakója a nemzeti park címerállata, a foltos szalamandra, mely ragaszkodik a tiszta vizű patakokhoz. Nagyon jelentősek a karsztforrások is, melyek partján a hegyi billegető és a vízirigó él.
Feltétlenül meg kell említeni az élővilág értékeinek ismertetésekor a világhírű barlangokat, ahol a kiegyenlített hőmérséklet, a magas páratartalom és az állandó sötétség különleges feltételeket támaszt a felszín alatt élő állat- és növényfajok számára. A barlangi élőlények kutatása különlegességük miatt igen izgalmas feladat, így a hazai biológusok hamar felfigyeltek a környék barlangjaira. A területen előforduló élőlények korszeru kutatása Dudich Endre professzor nevéhez fűződik, aki a világon másodikként barlangbiológiai laboratóriumot rendezett be a Baradla-barlangban. A kutatások eredményeként napjainkra több mint 500 állatfajt sikerült kimutatni a Karszt barlangjaiból, mely élőlények jelentős része gerinctelen. A föld alatti üregekben és üregrendszerekben előforduló valódi barlanglakók nagymértékben alkalmazkodtak a barlangi körülményekhez, szemük csökevényes és kültakarójuk is színtelen. Különösen értékesek a barlangrendszer bennszülött (endemikus) fajai, melyek közül nevezetes a magyar vakfutrinka, a barlangi vakászka. Az emberek többségének ha barlangi állatokról esik szó, azonnal a denevérek jutnak az eszükbe. Ezek a veszélyeztetett állatok különleges értékeit jelentik barlangjainknak, így hatékony védelmük egyik legsürgetőbb feladatunk. A hajdani nagy telelő denevértömegeknek már csak töredékeit találjuk, bár a kis és nagy patkósdenevéreket még mindig nagyobb számban fordulnak elő.
Mivel a nemzeti park teljes területe természetvédelmi oltalom alatt áll, így csak a kijelölt kempingekben van lehetőség sátrazásra. A fokozottan védett területek egy része és az A-zóna nem látogatható. A kezelt övezet (B-zóna) és a fokozottan védett területek másik része csak a kijelölt útvonalakon vagy külön engedéllyel (vezetővel) tekinthető meg.