Az élővilág vizsgálatának eredményei

A planktonikus élőlények vizsgálatának összefoglalása

Összefoglalva a környezetvédelmi felügyelőségek biológiai vizsgálatainak eredményeit, a szennyezés hatásáról a következő kép rajzolódik ki. A mikroszkópos vizsgálatok eredményeképpen megállapítható, hogy a cianid szennyezés a Szamos és a Tisza érintett szakaszán a planktonikus élőlények nagy részének pusztulását eredményezte. A szennyezőhullám levonulásának időszakában a pusztulás mértéke a Szamoson 100%-os volt. A Tisza felső és középső szakaszán 70-90% között változott, míg az alsó szakaszon ismét 100% körül mozgott. Ebben nagy szerepe lehetett az expozíciós idő (a Szamoson ez kb. 6 órára, az alsó Tiszán 50-60 órára volt tehető) növekedésének. A Szamos magyar szakaszán a február 25-én, mintegy két héttel a szennyezés levonulása után végzett biológiai vizsgálatok eredményei szerint az élő fitoplankton (alga) szervezetek mellett sok elpusztult élőlény vázát is ki lehetett mutatni. Hasonló volt a helyzet a Tisza felső szakaszán is. Ebben az időben a plankton szervezeteket kevés, de az évszaknak megfelelő fajösszetétel jellemezte. A Közép- és Alsó-Tisza szelvényeiben végzett zooplankton vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a szennyezés idején a kerekesféreg (Rotatoria) és ágascsápú rákok (Cladocera) fajai egyaránt pusztultak.

A szennyezés levonulása után az egyedsűrűség és a fajszám is növekedni kezdett, azonban a február közepén jelentkező árhullám miatt ez kis mértékű volt. Az árhullám levonulása után a tavasz eleji állapotok voltak jellemzőek. A benépesülés kezdetén a jobb alkalmazkodó képességű fajok játszottak nagyobb szerepet, főként Rotatoriák. Ekkor még a plankton összetétel kevésbé változatos. A nagyobb fajgazdagság csak néhány hét múlva alakult ki. A márciusi nehézfém szennyezés idején ismét csökkenő tendencia érvényesült, ez azonban nem hozható egyértelműen összefüggésbe a szennyezéssel, a faj- és egyedszám csökkenésben az áradás játszott elsőrendű szerepet. A Tisza planktonállományának kialakulását jelentősen befolyásolták a beömlő folyók és a Tisza-tó állományai. Emiatt szakaszonként eltérő sűrűségű és fajösszetételű zooplankton volt megfigyelhető és megjelentek a Tiszára nem jellemző fajok is.

A vízi makroszkópikus gerinctelen élőlények vizsgálatának eredményei

A cianid szennyezés hatását az üledék gerinctelen faunájára a szennyezés ideje alatt és utána egyaránt vizsgálták a Tisza alsó szakaszán. Ennek eredménye alapján megállapítható volt, hogy e szakaszon a szennyezés idején a kevéssertéjű (Oligochaeta) fajok nem szenvedtek károsodást. Ezzel szemben az árvaszúnyoglárvák (Chironomidae) jelentős arányban pusztultak. Megfigyelték azt is, hogy a pusztulás a szennyezés levonulása után tovább folytatódott. Ezt mind a laboratóriumi, mind a terepi vizsgálatok megerősítették.

A cianid szennyezést követő időszakban többször is sor került a Tisza és a Szamos hosszelvényében az üledék makroszkópikus gerinctelen (makrozoobenton) élőlényegyütteseinek vizsgálatára. Ezek eredményei alapján megállapítható, hogy a cianidszennyezés nagymértékben hatott a makrozoobenton együttesekre. A legérzékenyebben reagáltak a szennyezésre a rákok (Crustacea). Ezek közül is kiemelkedik a tegzes bolharák (Corophium curvispinum) kb 50-60 %-os pusztulással. Az árvaszúnyoglárvák (Chironomidae) esetében is magas, kb. 50%-os pusztulás volt megfigyelhető. A kevéssertéjű gyűrűsférgek (Oligochaeta) és a tegzesek (Trichoptera) fajai között kismértékű pusztulás volt tapasztalható. Néhány csoport ( Ephemeroptera, Trichoptera, stb.) esetében legyengült fizikai állapot is megfigyelhető volt. A ciánszennyezés levonulása után sikerült minden, eddig előfordult csoport élő egyedét kimutatni. Az eredmények azt mutatják, hogy a két folyó makroszkópikus gerinctelen élővilágának jelentős része túlélte a cianid szennyezést. Jellegzetes túlélő szervezetnek bizonyultak a folyami kagyló fajok (Unio crassus, U. pictorum, U. tumidus), a kavics csiga (Litoglyphus naticoides), a folyami szitakötők lárvái (Gomphus vulgatissimus, Platycnemis pennipes, Calopteryx splendens, Ophiogomphus cecilia, Stylurus flavipes), a kérészlárvák (Heptagenia spp.) és a tiszavirág (Palingenia longicauda) is.

A márciusi felmérés eredményei alapján megállapítható volt, hogy a rákokon kívül minden élőlény-csoport jelentős fajszámban fordult elő a Szamosban és a Tiszában. A kagyló adatok jól bizonyítják, hogy a Szamos torkolata felett és alatt egyaránt megtalálhatók, a cianid szennyezés tehát nem károsította állományaikat. A vízi csigák a Kiskörei-tározó vízterületére jellemzőek, a kavics csiga (Lithoglyphus naticoides) igen nagy egyedszámban volt jelen. A számos kimutatható rákfaj mellett feltűnő volt, hogy a tegzes bolharáknak (Corophium curvispinum) egyes telepeit nem lehetett megtalálni a korábban ismert területeken. A kérészek (Ephemeroptera) közül csupán néhány faj lárvája volt fogható a tavaszi időszakban. Számos csoport csak pete-stádiumban volt jelen. A szitakötők (Odonata) közül a korábban megtalált fajok mindegyike kimutatható volt március folyamán a vízterekből, s remélhetően ez a tendencia érvényesülni fog az év további részében is. Az álkérészekre (Plecoptera) viszont ezzel ellentétben az a jellemző, hogy az előforduló fajok már korán kirepültek, de lárváikat sikerült kimutatni minden korábban ismert szelvényből.

A halpusztulás mértéke és az érintett fajok összetételére vonatkozó adatok

A cianid szennyezés leglátványosabb hatása a mérgezésre leginkább érzékeny vízi élőlénycsoport, a halak pusztulása. Kiterjedt, különböző módszerrel végzett vizsgálatok történtek a szennyezés levonulása után a halállomány minőségi, mennyiségi kárának felmérésére a Szamoson és a Tiszán egyaránt. Az első információkat a halpusztulás mértékéről a folyón felállított műszaki záraknál, duzzasztóknál, vagy éppen a helybeliek által a szennyezés alatt, de még hetekkel utána is gyűjtött haltetemek szolgáltatták.

A folyó hossz-szelvényében a fehérjefeldolgozókba elszállított haltetemek tömege meghaladta a 150 tonnát. Ez azonban csak töredéke a ténylegesen elpusztult mennyiségnek, hiszen a kisebb termetű fajok egyedei egyáltalán nem kerültek összegyűjtésre és a vizsgálatok azt bizonyították, hogy az iszapban is igen nagy mennyiségű haldög maradt, amelyeknek csak egy része és csak jóval később került a felszínre.

Ezek miatt a tényleges kárt csak közvetett módon lehet becsülni. A korábbi években végzett felmérések és a szennyezés után folytatott halállomány-becslés eredményeit összehasonlítva a számítások azt mutatják, hogy az összes elhullás 1241 tonna volt. Ebből 33,8% ragadozó hal, 13,5% ponty (Cyprinus carpio), 8,1% kecsege (Acipenser ruthenus) és 44,6% növényevő és egyéb hal. Az elpusztult haszonhalak becsült és számított értéke 874 millió forint.

A szennyezés lefolyása során végzett kórbonctani és kórszövettani vizsgálatok - a parazitás és bakteriológiai elemzések negatív eredményei mellett - bizonyították, hogy a pusztulást heveny ciánmérgezés okozta. Erre utalt a vizsgált halak kopoltyúinak és magának a vérnek a cseresznyepiros színe, melyet elsősorban az oxigénnel való telítettség, az élénk vörös cianomethemoglobin képződése okoz. Az elhullott példányokból szövettani vizsgálatok elvégzésére is sor került (MSZ 21978/17-85). A frissen elhullott halak izom- és májszövetének összcianid tartalma ezek szerint 0,22-3,3 mg/kg szélső értékek között változott, az egyes fajok eltérő értékeket mutattak. 3 héttel a szennyezés levonulása után a Tiszából fogott különböző fajú halak izomzata már nem tartalmazott kimutatható (0,1 mg/l) mennyiségű cianidot. Az érintett folyó szakaszok cianid melletti nehézfémmel történő szennyeződése kapcsán a réztartalom növekedése volt a legjellemzőbb. Tekintettel arra, hogy a réz által a természetes vizekben okozott heveny mérgezés tényét kórbonctani-kórszövettani, valamint kémiai- analitikai vizsgálatokkal sem lehet teljes határozottsággal megállapítani, ezért a rézszennyeződés esetleges szerepét a mérgezésben sem megerősíteni, sem elvetni nem lehet. A tömeges pusztulás idején, valamint a szennyezés levonulása után három héttel gyűjtött halak szerveinek réz, cink, ólom, higany és kadmium tartalmában olyan nehézfém feldúsulást igazolni nem lehetett, melyet az adott környezetszennyeződéssel lehetne kapcsolatba hozni. A halak különböző szerveinek nehézfém tartalmára vonatkozó vizsgálatok azt mutatták, hogy az izomszövetben az ólom koncentrációja lényegesen a határérték (0,5 mg/kg) alatt maradt. A határértéknél magasabb ólom koncentrációkat lehetett mérni a halak májában és kopoltyújában. A réz- és cinkkoncentráció vizsgálata is hasonló eredményt hozott; a halak izomzata a határérték alatt (a réz 10, illetve a cink esetében 100 mg/kg) maradt, míg bizonyos esetekben a máj és vese a határérték feletti eredményeket mutatott.

A szennyező hullám lefolyása alatt tapasztalt cianid-koncentrációk ismeretében nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a Szamos, illetve a Tisza érintett szakaszán megtalálható összes halfaj állománya sérült. Mivel az egyes fajok érzékenysége eltéréseket mutat a cianid mérgezéssel szemben, ezért azok pusztulása nem tekinthető egyforma mértékűnek. A szennyezés során felmérés készült annak érdekében is, hogy számba vegyék az elpusztult egyedek

regisztrálásával az érintett fajok körét, károsodásuk mértékét. A Szamos magyar és a Tisza érintett szakaszán élő halfajok száma 58, amelyből 10 védett. A szennyezés alatt és után a Tiszán és a Keleti-főcsatornán megfigyelt érintett fajok száma 36, ezek közül 4 faj áll természetvédelmi oltalom alatt; a halványfoltú küllő ( Gobio albipinnatus), a széles durbincs (Gymnocephalus baloni), a selymes durbincs

(Gymnocephalus schraetzer) és a magyar bucó (Zingel zingel). A vizsgálatok azt mutatták, hogy több faj állománya jelentősen károsodott, azonban a szennyezés utáni próbahalászatok és mintavételek bizonyították, hogy egyetlen faj sem pusztult ki a folyóból.

Áprilisban a Tisza felső szakaszán Vásárosnaménynál már több más mellett előkerültek a márna (Barbus barbus), domolykó (Leuciscus cephalus), sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus), homoki küllő (Gobio albipinnatus) egyedei. A folyó felső része felőli betelepülés mértékét jól jelzi, hogy a Tiszán lefelé haladva Záhony és Tokaj környékén sokkal kedvezőtlenebb kép volt jellemző ebben az időszakban. A Szamos mellett ez a szakasz károsodott legerőteljesebben. A Közép- és Alsó-Tiszán valamivel kisebb volt a pusztulás mértéke, másrészt a kárt enyhítette a felülről érkező és a mérgezést túlélő egyedek, valamint a mellékfolyók torkolati részébe menekülő, vagy onnan érkező halak mennyisége. A pusztulás mértéke azonban e szakaszokon sem volt egyenletes, azt jócskán befolyásolták a folyó hidrológiai, morfológiai tulajdonságai. Feltűnően nagy mennyiségű fehér busa (Hypophthalmychtis molitrix) mellett legnagyobb számban a menyhal (Lota lota),

a dévér (Abramis brama), balin (Aspius aspius), lapos- és bagolykeszeg (Abramis ballerus, A. sapa), valamint a ponty (Cyprinus carpio),

harcsa (Silurus glanis) és süllő (Stizostedion lucioperca) pusztult. Az áradások következtében a hullámtéri holtmedrekből nagyobb mennyiségű hal került a folyóba. Ezek a nagy tűrőképességű, többnyire behurcolt fajok gyors elszaporodásukkal hosszabb távon gondot okozhatnak a természetközeli fajösszetétel kiépülésében. Ilyen fajok jelenlétét regisztrálták már tavasszal a Szamosban pl. ezüstkárász (Carassius auratus), kínai razbóra (Pseudorasbora parva), naphal (Lepomis gibbosus).

A Keleti- és Nyugati-főcsatorna szennyezett szakaszain végzett kutatási eredmények értékelése alapot adhat a Tiszán bekövetkező változások jobb megértéséhez. A két csatornán a szennyezés mértéke kisebb volt, és részben méretük, részben az évek óta itt folyó ökológiai kutatások

folytán alkalmasak a modell vizsgálatok elvégzésére. Az itt tapasztaltak azt mutatják, hogy az érintett szakaszon a halállomány szerkezete némileg átalakult. Ennek oka a pusztulás mellett nagyobb részt a szennyezés során bekövetkezett lesodródás. Jól ismert az ökológusok körében az a tény, hogy az újonnan benépesülő élőhelyeken az első időben a véglegestől eltérő (nagyobb) mennyiségű és szerkezetű állatvilág alakul ki. A két csatornán a szennyezés következtében úgymond "üresen" maradt élőhelyeken a haltáplálék szervezetek mennyisége a megszokottnál - mivel ezek egy része (plankton) viszonylag gyorsan regenerálódott, másik része (bentosz) nem károsodott jelentősen - nagyobb volt. A jó haltartó helyeken emiatt már késő tavasztól, egész éven át a szokásosnál magasabb egyed- és fajszámok voltak észlelhetők. Emellett szintén az élőhelyi és táplálék konkurencia csökkenésével magyarázhatóan az ivadékok mennyisége a 2000-es évben többszöröse volt az eddig tapasztaltaknál az érintett szakaszon.

A fent vázolt tényekből a Tisza halállományára levonható következtetések közül csupán három lényeges dolgot emelünk ki. Az egyik, hogy a szennyezés után a horgászok és nem kis részben a média által sugallt "halbőség" lokálisnak tekinthető, tehát csak bizonyos jól meghatározható pontokra jellemző (ilyen pl. a Kiskörei-duzzasztó alvize) és éppen az élőhely zavartságára utal. A másik, hogy a víztér benépesülése során előnyben vannak az agresszívan terjeszkedni képes, ún. pionír fajok,

amelyek esetleges gradációja (ez természetesen nem a szennyezés évében jelentkezik, mint ahogy a híradások erről beszámoltak, hanem két-három év múlva) komoly veszélyt jelent, a természetes halállomány szerkezetet hosszú időre megváltoztathatja. A harmadik pedig, hogy a tavasszal elvégzett telepítések jórészt feleslegesnek, bizonyos esetekben hátrányosnak tűnnek, mert a tartós nagyvíznek köszönhetően a telepített halmennyiséggel össze sem vethető tömegű ivadék jutott a Tiszába, emellett olyan fajok is nagy mennyiségben telepítésre kerültek, melyeket a ciánszennyezés kevésbé károsított. Természetvédelmi, de halászati szempontból is kifejezetten károsnak tekinthető pl. a tógazdasági ponty telepítése. Mellesleg az csak illúzió, hogy egy Tisza méretű és jellegű víztérben csupán a telepíthető, azaz tógazdaságban tenyészthető halakat figyelembe véve is, azok állományai mesterségesen fenntarthatók. Ez a tény viszont messzebbre mutat, mégpedig abba az irányba, hogy a Tisza revitalizációját, de az élővilág gazdagságának, (szakszóval a biodiverzitás) fenntartását hosszútávon csak a Tisza-völgy vízgazdálkodásának újraértékelésével lehet megoldani!

A Szamos és a Tisza folyók szennyezése által okozott környezeti és természeti károk felmérésére irányuló vizsgálatok

A fenti fejezetekben leírt szennyezés, illetve annak hatására bekövetkezett környezeti és természeti károsodás mértéke szükségessé tette/teszi egy átfogó, egységes és hosszú távú cselekvési program kidolgozását és végrehajtását. Ennek keretében a szennyezési hullám levonulása után a folyószakasz érintett vízgyűjtőterületén az utófelmérést, a környezet, illetve a természet állapotának rögzítését az eredeti állapot helyreálltáig kell végezni. Csak egy tudományos igényű biomonitoring felmérés képes alapot adni ugyanis a Szamos és a Tisza revitalizációját célzó beavatkozásokhoz, és a hosszútávú fenntartásra egyaránt. A felmérési program átfogó koordinációját a VITUKI Rt. Vízminőség-védelmi Intézete dolgozta ki, a program végrehajtásában résztvevő és egyes feladatokért felelős intézményekkel teljes együttműködésben. A program kidolgozásában a következő intézmények munkatársai vettek részt: Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatal Természetmegőrzési Főosztály, Környezet Gazdálkodási Intézet Környezetvédelmi Intézete, Haltenyésztési Kutató Intézet, Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség, Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség, Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség, Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A munka kivitelezésében ezen túlmenően további együttműködő szervezetek; egyetemek, kutató intézetek és társadalmi szervezetek vesznek részt.

A javasolt felmérési program eredményeinek választ kell adniuk minden felmerülő kérdésre, úgy a szennyezőanyag akut és maradandó (hosszú távú krónikus) hatásának jellemzésére, mint a környezet rehabilitációjának körülményeire, elősegítésére. A szennyezés jellegétől függően a felmérési program alapvetően három szakaszra tagolható. Az első szakasz feladata, hogy a víztesten levonuló, konzervatívnak tekinthető, erősen toxikus szennyezőanyag-koncentráció változását, a szennyezőanyag-terhelés levonulását leírja. Meg kell kezdeni az akut toxicitás hatásaként a különböző élőlényközösségekben jelentkező elhullás, kihalás mértékének mérését, illetve becslését. A második szakasz az elvonult szennyezőanyag okozta maradandó, illetve csak a hosszú távon orvosolható károkozás mértékének megállapítása. Erre irányul a folyómeder üledékében a makroszkópikus gerinctelenek populációiban bekövetkezett károsító hatás felmérése, valamint a táplálékhálózatban, az életközösségek szerveződésében okozott kár mértékének vizsgálata. A környezeti károk felmérésén túlmenően vizsgálni és elemezni kell mindazon gazdasági és egyéb jellegű károkat is, amelyek a szennyeződés következményeként pl. a természetvédelem, a mezőgazdaság, turisztika, lakossági szolgáltatás és ipari termelés vonatkozásában felmerültek. A harmadik szakasz az észlelt maradandó károk csökkentésének illetve az életközösségek, különösen a vízi élőlények regenerálódásának vizsgálatára irányul és mindaddig folytatni kell, ameddig a szennyezést megelőző állapot megközelítőleg helyreáll.