A cián- és nehézfém-szennyezés

Bevezetés

A 2000. év folyamán a Tiszán, illetve vízrendszerének egyes vízfolyásain két jelentős, Romániából érkező szennyezés hullám vonult végig óriási károkat okozva a Tisza-völgy ökológiai rendszerében, valamint az itt élő embereknek gazdasági és lelki szempontból egyaránt. Bár a két szennyezés közös abban, hogy azok a bányászattal, illetve még inkább a felelőtlen gazdálkodással, az alapvető környezetvédelmi és biztonsági követelmények semmibevételével kapcsolatosak, mind a szennyezés jellegét, mértékét, hatásait tekintve nagy különbségek tapasztalhatók.

A tiszai vízszennyezések lefolyása, a szennyezés mértékének és hatásainak ismertetése

Mind a január végi cianid-, mind a márciusi nehézfémszennyezés tényét hivatalosan a kolozsvári Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság jelentette a magyar illetékes vízügyi és környezetvédelmi szerveknek. A szennyezéssel kapcsolatos azonnali és közvetlen intézkedésként a környezetvédelmi felügyelőségek, egyeztetve a vízügyi igazgatóságokkal II. fokú vízvédelmi készültséget rendeltek el, megkezdték a felkészülést a szennyezés fogadására. A vízügyi igazgatóságokkal, valamint társhatóságokkal történt egyeztetés mellett felvették a kapcsolatot a felettes szervekkel, megyei ÁNTSZ-ekkel és a Katasztrófavédelmi Igazgatósággal is. A szennycsóva érkezése előtt rögzítésre kerültek a folyó adott szelvényének alapállapot adatai.

A szennyezés idején mintavételek történtek a szennyezés mértékének rögzítésére, valamint a szennyezést követően megkezdődött az adott szakaszon bekövetkezett pusztulás mértékének felmérése. Ezen túlmenően a vízügyi igazgatóságok vízkormányzási műveletekkel próbálták enyhíteni a bekövetkező kár mértékét.

A mintavételek a magyar szakaszon a felszíni törzshálózati szelvényekben, illetve azon kívül a fontosabb vízvédelmi pontokon történtek; a szennycsóvák levonulása idején minden mintaponton két óránként, illetve az utolsó, az alapadatokat meghaladó koncentrációjú cianidot és nehézfémeket tartalmazó mérési eredmények után még 5 napon keresztül egyszeri alkalommal. Az illetékes környezetvédelmi felügyelőség munkatársai a folyó sodorvonalából a magyar szabvány szerint (MSZ ISO5667-6:1995) vettek mintát. Ennek során az összes cianid (MSZ 260-30:1992) (desztillációs módszer), valamint az összes és oldott réz, ólom, cink, kadmium és ezüst koncentrációját mérték (MSZ 1484-3:1998) műszeres analitikai módszerekkel (AAS, ICP). A méréseket a környezetvédelmi felügyelőségek laboratóriumai, valamint a VITUKI Vízminőségvédelmi Intézete, a Debreceni Egyetem és a KGI Környezetvédelmi Intézete végezték. A hidrobiológiai vizsgálatok alkalmával a folyó mikroszkópikus élőlényeinek minőségi és mennyiségi analízisére került sor, de történtek vizsgálatok a makroszkópikus gerinctelenek összetételében bekövetkezett változások felmérésére is. Emellett laboratóriumban ökotoxikológiai teszteket is végeztek, amelyek során három teszttel ellenőrizték a víz mérgezőképességét. A Daphnia és guppitesztekkel az állatok pusztulásának mértékét állapították meg, a fehér mustármag csírázóképességének, illetve gyökérhossz-növekedés mérésével a növényekre gyakorolt hatást vizsgálták a

szennyezett vízből vett mintákban. A cianidos szennyeződés után megkezdődött a haltetemek összegyűjtése is, többnyire az adott szelvények uszályos keresztzárásával. A halak pusztulására vonatkozó első minőségi és mennyiségi adatokat a helyenként több tonnányi hulla szolgáltatta. A fentiek alapján pontos képünk van a szennyezések levonulásának értékeiről, azonban az egyes élőlénycsoportok mortalitásának értékelése több ok miatt is hosszabb időt vett/vesz igénybe.

Mivel magunk sem a szennyezések alatt, sem azt követően nem végeztünk mintavételeket, ezért messzemenőkig tartózkodunk az eredmények önálló értékelésétől, az alábbiakban a környezetvédelmi felügyelőségek, a Környezetvédelmi Minisztérium, valamint egyes kutatók, illetve kutató intézetek hozzáférhető adatai alapján kerülnek bemutatásra a szennyezések fontosabb adatai, levonulásuk főbb tendenciái. A szennyezések hatásainak értékelését szintén csak a rendelkezésünkre álló adatok alapján ismertetjük.

A cianid-szennyezés lefolyása

Az első hivatalos, írásbeli román információ a vízszennyezésről 2000. január 31-én este 6 óra 20 perckor érkezett a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. A felügyelőség működési területén a Szamoson 3 (Csenger, Tunyogmatolcs, Olcsvaapáti), a Tiszán összesen 6 ponton történt a mintavételezés (Vásárosnamény, Lónya, Záhony, Tuzsér, Dombrád, Tiszabercel). A Szamos magyar szakasza a szennyezés idején teljes egészében jéggel borított volt, csak a torkolatnál és Lónya térségében volt szabad víz. A szennyeződés Magyarországra február 1-én, 15 órakor ért. A csúcskoncentráció 20.30-kor elérte a 32,6 mg/l-t. A szennyező hullám Tunyogmatolcsnál február 2-án 30 mg/l-es értékkel tetőzött és délutánra elérte Olcsvaapáti térségét is. Az itt mért legmagasabb koncentráció értéke 22,5 mg/l volt. Késő délután már a torkolat környéki Tisza szakaszon is ki lehetett mutatni cianidot. Lényeges változás, hogy a Tisza hígító hatása következtében a csúcskoncentrációk némileg csökkentek és ezzel együtt a szennyezés időbeni elhúzódása is bekövetkezett. A Lónyánál mért legmagasabb koncentráció 3-án 12.00-kor 13,5 mg/l volt. A folyón lefelé haladva tovább csökkent a cianid koncentráció, Tuzsérnál február 4-én 14.00-kor 6,0 mg/l, Dombrádnál 12.00-kor 9,5 mg/l, Tiszabercelnél ugyanaznap 19.30-kor 1,3 mg/l. A felügyelőség illetékességi területét a szennycsóva február 6-án hagyta el. Az anyagmérleg szerint a területre érkezett összes cianid mennyisége 130-175 t-ra volt becsülhető.

A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség vizsgálatainak eredményei alapján megállapítható, hogy a cianiddal szennyezett folyószakaszon a vizek mikroszkópikus élővilága jelentősen károsodott. A pusztulás mértéke a Szamoson február 2-án és 3-án a 100%-ot is elérte; ekkor élő planktonszervezetek jelenlétét nem lehetett kimutatni.

100%-os volt a pusztulás a Szamos csengeri szelvényében február 2-án 10.00 és 18.35 óra közötti időszakban. Tunyogmatolcsnál 10.00 és 14.30 között, Olcsvaapátinál február 2-án 14.00 és február 3-án 9.15 óra között volt észlelhető teljes pusztulás, követve a szennyezőhullám levonulását.

A mikroszkópikus szervezetek pusztulásának mértéke a Tisza vásárosnaményi szelvényében február 2-án 10%-os volt, Lónyánál február 2-a és 4-e között 0-80%-os, Záhonynál ugyanebben az időszakban 20-90%-os, Tuzsérnál február 4-e és 9-e között 15-80%-os, Dombrádnál február 4-e és 6-a között 30-60%-os, Tiszabercelnél február 4-e és 8-a között 10-40%-os tartományban változott.

Az ökotoxikológiai vizsgálatok során a kisrák (Daphnia sp.) teszt szerint február 1-7 között "igen erős" és "erős" toxikus hatást lehetett regisztrálni, (vagyis a tesztállatok néhány óra alatt elpusztultak) míg az ezt követő időszakban - 0,001-0,003 mg/l koncentráció körül - a víz "közepesen", illetve "gyengén" toxikusnak minősült. A halteszthez használt guppik ellenállóbbnak bizonyultak, az 1,5 mg/l feletti koncentráció értékek váltottak ki "igen erős", illetve "erős" toxikus hatást. Ez az állapot a Szamosban február 7-ig tartott. A csíranövény teszt jóval érzéketlenebb volt a szennyezésre, csak a legmagasabb cianid koncentrációk esetén mutattak "erősen gátló", illetve "gátló" hatást a növekedésre. Ez az időszak február 1-3 között tartott a Szamoson. Az 5 mg/l alatti koncentrációk "gyengén gátló" hatást mutattak, illetve hatástalannak bizonyultak. A Tiszában a hígulás következtében a kisrák teszt szerint csak február 2-4 között mutatkozott "igen erős" toxikus hatás. Az alsóbb mintavételi pontoknál február 3-6 között mind a kisrák, mind a halteszt "igen erős", illetve "erős" toxikus hatást jelzett.

Az ökotoxikológiai tesztek eredményét a tesztállatokkal 48 óra alatt bekövetkező változások alapján adják meg. Ezek szerint:

1. kifogásolható a víz, ha a kísérleti állatok több,mint 20%-a elpusztul a vizsgálati idő alatt

2. mérgező a víz, ha a tesztállatok több, mint 50%-a pusztul el a vizsgálati idő alatt

a behatási idő függvényében a mérgezőképességet a következőképp osztályozzák:

A. igen erősen mérgező a víz, ha a tesztállatok több, mint 50%-a 1 óra alatt pusztul el

B. erősen mérgező a víz, ha a tesztállatok több, mint 50%-a 4 óra alatt pusztul el

C. közepesen mérgező a víz, ha a tesztállatok több, mint 50%-a 24 óra alatt pusztul el

D. gyengén mérgező a víz, ha a tesztállatok több, mint 50%-a 48 óra alatt pusztul el

Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség Zemplénagárd-Tiszakeszi közötti illetékességi területén összesen öt szelvényből történt a mintavételezés (Balsa, Tiszatardos, Tiszalök, Polgár, Tiszakeszi). A február 1-i alapadat mérés eredménye szerint a Tisza-vízben cianid gyakorlatilag nem volt kimutatható.

A szennycsóva eleje február 4-én érte el Zemplénagárd térségét. Balsánál a február 5-én 8.00 -kor végzett cianid mérés eredménye 12,4 mg/l csúcskoncentrációt jelzett, míg Tiszalöknél a szennyezés február 6-án 00.00-kor 3,7 mg/l csúcsértéket mutatott. A következő mintaponton, Polgár térségében a csúcs február 6-án 12.00-kor volt mérhető, ennek értéke 3,9 mg/l. A Tiszatardos-Polgár közötti szakaszon a szennycsóva már mintegy 30km hosszban nyúlt el. A cianid koncentráció nagymértékű csökkenése, illetve a szennycsóva elnyúlásának oka a mellékvízfolyások (Bodrog, Sajó), valamint a Tiszalöknél betározott több, mint 10 millió m³ víz hígító hatása. Ezeken túlmenően az erőmű turbináinak hatására a szabad cianid legnagyobb része eliminálódott. Ettől a szakasztól kezdődően a szennyezést gyakorlatilag csak a fémkomplexként jelen lévő cianid alkotta. A szakasz utolsó mintapontját, Tiszakeszi térségét a szennyezés február 7-én 2,9 mg/l csúccsal érte el.

A felügyelőség által a szennyezés időszakában végzett hidrobiológiai vizsgálatok a következő eredményeket mutatták. Az alga egyedszám, amelyben jórészt kovaalgák (Bacillariophycae) szerepeltek nagyobb számban a szennyezés előtti 1-1,5 millió egyed/l-es értékhez képest a cianid koncentráció fokozatos növekedésével (kb. 0,5 mg/l-tól) 30-50 %-kal csökkent. Feltűnő, hogy a kovaalgák (Bacillariophycae) a szennyezésre kevésbé voltak érzékenyek, mint a zöld algák (Chlorophyta) és a heterotróf ostoros algák (Euglenophyta), amelyek teljes mértéken eltűntek a szennyezett víztestből. A planktonikus állati szervezetek közül az egysejtűek (Ciliata), valamint a kisrákok (Cladocera, Copepoda) igen érzékenyen reagáltak, a szennyezés következtében a szakaszon

teljes állományuk elpusztult. Ezen a szakaszon is folyamatosan végeztek ökotoxikológiai vizsgálatokat, amelyek a felső szakaszon tapasztaltakhoz hasonló eredményt adtak. A jégmentesség miatt az ezen a szakaszon megjelenő haltetemek tömeges halpusztulást mutattak. A halhullák összegyűjtésére Tokaj alatt uszályos mederelzárás létesült. A szakaszon kifogott haltetemek mennyisége összesen 13 t volt, ez azonban az összes mennyiségnek csak töredékét jelenthette, hiszen ezzel a módszerrel csak a nagytestű halak összegyűjtése volt lehetséges. Ezen túlmenően a dögök egy jelentős része lent maradt az iszapban, illetve csak az alsóbb szakaszon jelent meg. Ezt megerősítették a mederben húzóhálóval végzett vizsgálatok, de a tiszalöki erőműnél kora nyáron végzett tisztító munkálatok során a fenékről felszabaduló tetemek is ezt támasztják alá.

Cián a Keleti- és Nyugati főcsatornákban

A Keleti-főcsatorna vizébe, a vízszint emelés ellenére bekerült a szennyeződés és február 9-re elérte a tiszavasvári zsilipet. A zsilip tökéletlen záródása következtében a cianidos víz bekerült az alvízi szakaszra, veszélyeztetve a balmazújvárosi vízkivételi művet, vagyis Debrecen és a környék településeinek vízellátó rendszerét. Emiatt a vízügyi szakemberek a szennyezett vizet átemelték a Nyugati-főcsatornába, majd a Tiszakeszi-csatornán keresztül visszavezették a Tiszába. A Nyugati-főcsatorna mintegy 30 km-es szakaszán a szennyeződés 5 nap alatt vonult végig, a csúcskoncentráció értéke meghaladta az 1,6 mg/l értéket. Érdekesség, hogy a Tiszavasvári-zsilip felvizén csak 0,5 mg/l érték volt mérhető. Az emelkedés a vízsebesség csökkenésével hozható összefüggésbe. A Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség szintén vizsgálta a szennyvízhullám levonulásának időszakában a Tiszától elzárt Keleti-főcsatorna alga

állományának változásait. Itt a cianid okozta mérgezés tüneteit nem tapasztalták. A Keleti-főcsatorna szennyezett alvízi szakaszán is megjelentek, elsősorban apró termetű fajok elpusztult egyedei kis számban. Ezek közül kiemelhető a halványfoltú küllő (Gobio albipinnatus). A Nyugati-főcsatornán szintén lehetett bódult és döglött halakat találni a szennyezés idején, legnagyobb arányban a karika keszeg (Blicca bjoerkna) és dévérkeszeg (Abramis brama) példányait.

A Tisza középső, Tiszafüred-Tiszaug közötti szakaszán 2000. február 10-14. között a Közép-Tisza-Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség végzett vizsgálatokat összesen 6 szelvényben (Tiszafüred, Kisköre, Nagykörű, Szolnok, Vezseny, Tiszaug). A kétóránként végzett cianid vizsgálatok eredményei szerint az első mintavételi ponton, Tiszafürednél a cianid csúcskoncentrációja február 7-én 3,4 mg/l volt. A többi ponton, a kiskörei duzzasztás következtében a cianid értékei 3 mg/l koncentráció alatt maradtak. Kisköre alatt február 8-án 2,2 mg/l, Nagykörűnél aznap délután (02. 08. 14.00) 2,4 mg/l, Szolnoknál 22.00-kor 2,3 mg/l, Vezsenynél másnap 09.00-kor szintén 2,3 mg/l, míg az utolsó mintavételi helyszínen, Tiszaugnál február 10-én 00.00-kor 2,8 mg/l csúcsértékek voltak mérhetők. A szennyvízhullám levonulási ideje mintegy 36-38 órára volt tehető.

A cianid szennyezés előtt, illetve annak időszakában történt biológiai vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy a planktonikus élővilágra a téli állapotnak megfelelő kis faj- és egyedszámok voltak jellemzőek. A planktonikus élőlények 70-80%-a elpusztult. A fitoplankton állománysűrűsége 7 és 103 egyed/ml között változott. A zooplankton pusztulás mértéke a cianid csúcs idején elérte a 90 %-ot. A letális dózis a zooplankton együttesre az ivóvíz határérték (0,01 mg/l) 20-30-szorosának adódott, a pusztulás azonban már ennél jóval alacsonyabb értéknél megkezdődött.

Itt kell szólni a Közép-Tiszavidéki- Vízügyi Igazgatóság munkájáról is. A kiskörei víztározóban több millió m3 vizet tartottak vissza a szennyezés megérkezése előtt, így ennek segítségével tovább tudták hígítani a szennyeződést. A másik fontos eredmény az volt, hogy a megemelt vízszint nem engedte kijutni a főmederből a szennyezett vizet s így a Tisza-tó élővilága csak kisebb mértékben, az adatok tanúsága szerint 3-5%-ban károsodott.

Jelentős munkálatokat végeztek Szolnok ivóvizének tisztántartása érdekében, aminek következtében a szennyezés ideje alatt is megfelelő minőségű ivóvizet lehetett biztosítani a város lakossága számára. Mindemellett a 2 mg/l cianid koncentrációjú időszakban (február 9. 01.00-08.00 között) a Tiszából a Katasztrófa Elhárítási Operatív Bizottság utasítása alapján nem vettek vizet.

A Tisza alsó szakaszának vizsgálatát az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség végezte négy szelvényből mintát véve (Csongrád, Mindszent, Szeged-Tápé, Tiszasziget). A mintavételezés február 9-én 20.00 órától kezdődött. Csongrádnál a cianid február 10-én 00.00 órakor jelent meg és csúcskoncentrációját 12.00 órakor érte el 2,9 mg/l értékkel. Mindszentnél a legmagasabb cianid értéket aznap 20.00 órakor lehetett kimutatni, értéke 2,0 mg/l volt. Szegednél a csúcsérték 1,7 mg/l volt, ezt az értéket február 11-én 08.00-kor érte el a szennyezés. Az utolsó mintavételi ponton, Tiszaszigetnél a csúcskoncentrációt 12.00 órakor lehetett mérni, ennek értéke 1,49 mg/l volt. Az egyes szelvényekben az expozíciós idő 50-60 óra között változott. A szennyeződés töménységét a Hármas-Körös és a Maros vize tovább hígította. A szennyezés február 13-án hajnalban hagyta el az ország területét.

A biológiai vizsgálatok eredményei szerint a plankton az előző időszakokhoz képest elsősorban minőségi szempontból változott. A téli időszakra jellemző állománysűrűség nem csökkent számottevően. Az ostoros algák (Euglenophyta), az ostoros zöldalgák, (Phytomonadina) és az egysejtű zöldalgák (Tetrasporales) a szennyezés levonulása alatt és az azt követő 12-24 órában szinte teljes mértékben eltűntek a Tisza planktonjából. A kovaalgák (Bacillariophyceae) ellenállóbbnak bizonyultak a többi csoportnál, arányuk a planktonban egyes esetekben elérte a 100%-ot is. A zooplankton állományt a levonuló szennyezés szinte teljesen elpusztította, élő egyedeket a szennyezés levonulása után 24 órával sem észleltek.

Figyelemre méltó, hogy az ökotoxikológiai teszt még a Tisza legalsó szakaszának vizsgálata során is teljes pusztulást mutatott mind a hal, mind a kisrák teszt szervezetekben a csúcskoncentrációk ideje alatt. A mérgezőhullám levonulása utáni időszakban végzett mindegyik teszt eredménye negatív volt.

A cianiddal együtt kimutatható nehézfémek értékelése

A cianid tartalom mellett a vízben oldott (komplex-formában kötött) nehézfémek mérésének eredményei azt mutatták, hogy a réz volt jelen a legnagyobb, meghatározó koncentrációban. Emellett a természetes eredetű koncentrációt meghaladó mértékben lehetett mérni elsősorban cink, kisebb mértékben ólom és ezüst koncentrációkat. A vízben oldott réz koncentrációja a Szamosban Csengernél február 1-én a 18 órai mérés során elérte a 18 mg/l értéket, ami az egészségügyi határérték (0,1 mg/l) 180-szorosa. Olcsvaapátinál a legmagasabb koncentráció 16 mg/l értékű volt. A Tiszában a legmagasabb értéket Lónyánál mérték, ahol a koncentráció 7400 mg/l értéket mutatott. A hígulásnak köszönhetően - hasonlóan a cianidhoz - a réz koncentrációi is folyamatos csökkenést mutattak. Ezek az értékek azonban nem mutatnak olyan egyenletes változást, mint a cianid. Ennek megfelelően Záhonynál 6,8 mg/l, Tuzsérnál 4,2 mg/l, Dombrádnál 6,1 mg/l Tiszabercelnél 3,1 mg/l, Balsánál 5,9 mg/l, Tiszalök alvizén 4,4 mg/l, Polgárnál 4,1 mg/l, Tiszakeszinél 3,7 mg/l, Csongrádnál 2,4 mg/l, Mindszentnél és Szegednél 1,6 mg/l, és Tiszaszigetnél 1,1 mg/l. Az alsó szakaszon mért cianid és oldott réz koncentrációk egymáshoz viszonyított aránya szerint a szakaszon a nehézfém ion koncentrációja nagyobb mértékben csökkent, minta a cianidé. Az oldott cink legmagasabb értéke a Szamoson Csengernél 0,95 mg/l értéket mutatott, ez kb. 3-szorosa az erősen szennyezett (V. osztályú) felszíni víz határértékének (0,3 mg/l). A Tiszán lefelé haladva szintén folyamatosan csökkent a cink koncentrációja, jellemző, hogy már Lónyánál (0,1 mg/l) az V. osztályú határérték alatt maradt. A szennyező hullám levonulása után az oldott nehézfém koncentrációk a szennyezés előtti vízminőségi állapotnak megfelelő értékeket mutattak. Az oldott rézkoncentrációk az áprilisi mérések során 0,01mg/l alattiak voltak. A bemutatott eredmények mellett ismételten hangsúlyozni kell, hogy ezek a vízben oldott fémtartalomra vonatkoznak, azonban nincs konkrét információnk sem a víz összes (oldott és lebegőanyaghoz kötött) réz és cink tartalmára, sem az üledék nehézfém tartalmának emelkedéséről.

A szennyezés jelentős részét kitevő fém-cianid komplexek vízben jól oldódnak, és a felszíni vizeket általánosan jellemző kémiai összetétel mellett stabilisak, tehát hosszabb időn keresztül változatlanul maradnak a vízben. Ennek köszönhetően mind a cián, mind a kapcsolódó nehézfémek gyakorlatilag teljes mennyiségben elhagyták Magyarország területét, nem halmozódtak fel az üledékben. A vízállásnak köszönhetően a szennyezés nem érintette a hullámtér vizes élőhelyeit és a közelben lévő kutak vizsgálata bizonyította, hogy a szennyezés nem jelent meg a talajvízben. A szabad cianid tartalom párolgása következtében a közép-tiszai szakaszra a rendszerből távozott. A változó vízhozamok miatt nehezen számítható anyagmérleg tanúsága szerint a Tisza magyarországi szakaszán a mérési szelvényekben 100-200 tonna körül volt az összcianid jellemző mennyisége.

A nehézfém szennyezés lefolyása

A nehézfém szennyezés tényét a Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság faxon jelezte a magyar illetékes környezetvédelmi felügyelőség felé 2000 március 10-én 16 órakor. A rövid tájékoztatóban a szennyezés tényét, valamint azt közölték, hogy intézkedések történtek a szennyezett folyószakaszok megfigyelésére. A román hatóság március 11-én 9.32 órakor adott a magyar fél előzetes kérésének megfelelően bővebb tájékoztatást. A kapcsolattartás ezután az ukrán és a román hatóságokkal folyamatos volt. A szennyezés fogadására történt felkészülés során március 10. 16.00-órától II. fokú vízminőség védelmi készültséget rendeltek el, amit a szennyezés levonulása idején minden Tisza-szakaszon foganatosítottak. A nehézfémszennyezés érkezését március 11-én az esti órákban jól jelezte a víz színének megváltozása. A szennyezés első hulláma után március 15-én hajnalban, majd délelőtt még kettő, az elsőnél tartósságban és a koncentrációk, valamint a terhelés tekintetében is kisebb szennyező hullám vonult le.

A Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség vízkémiai vizsgálatainak eredményei szerint a víz minősége az áradásos időszakokra jellemző értékeket jelezte. A nehézfém koncentrációk mérése az országba Tiszabecsnél belépő szelvényben azt mutatta, hogy a szennyező anyagot ólom, réz, cink alkotják, nagyobb részben a kísérő meddőkőzetek igen finom szemcséjű, lebegő részecskéihez kötötten. Ebben a szelvényben a lebegő anyag maximális értéke 1150 mg/l, átlaga 700-900 mg/l volt. A legnagyobb koncentrációban jelenlévő ólom mennyisége (összes ólom) 2,9 mg/l, átlaga 1,0 mg/l értéket mutatott. A cink (összes cink) hasonló (max. 2,9 mg/l; átl. 1,0 mg/l), míg az összes réz maximális koncentrációja a 0,86 mg/l, átlaga 0,30 mg/l értékű volt. Ezek a koncentrációk az "erősen szennyezett" (V. osztály) vízminőségi osztály (MSZ 12749:1993) értékeit jelentősen, az ólom esetében egy nagyságrenddel meghaladja. A fémek eltérő fajsúlya alapján a csóvában az egyes fémek meghatározott helyet foglaltak el. Folyás irányban a csóva elején a kisebb fajsúlyú cink és réz frakció, míg a csóva második felében az ólom tartalom volt túlsúlyban a lebegő anyagban. Ezt az összefüggést jellemzik az összes ólom, réz és cink vizsgálati eredményei maximumainak időbeli eltérései, így rendszerint a cink és réz szennyezés maximumait az ólom szennyezés maximuma 4-6 órás késéssel követte az 50-70 km hosszú csóván belül. Az anyagmérleg szerint a Tiszabecsnél az első szennyező hullámmal áthaladó ólom mennyisége kb. 50, a rézé 20, a cinké pedig 70 tonnára volt tehető.

A környezetvédelmi felügyelőség által végzett biológiai vizsgálatok eredményei a következő képet mutatják. A víz alga flórája az áradásos időszakra volt jellemző, kis egyedszámokkal. A szakaszon halpusztulás nem volt tapasztalható. Az ökotoxikológiai vizsgálatok nem mutattak egyik esetben sem mérgező hatást. Ezek az eredmények voltak jellemzőek a teljes magyar Tisza-szakaszra.

Az alsó szakasz irányába a nehézfém tartalom csökkenő tendenciát mutatott, így Tokajnál az ólom koncentráció csúcsértéke 0,34 mg/l, a réz 0,18 mg/l, Tiszalöknél az ólom maximuma 0,34; a cink 0,74 mg/l; a réz 0,16 mg/l értékre csökkent. A lebegőanyag értékének növekedése valószínűsíthetően az áradás következménye (Tokaj 1700 mg/l, Tiszalök 1900 mg/l). Szolnoknál a duzzasztások hatására mind a lebegőanyag tartalom (910 mg/l), mind a nehézfém tartalom jelentős mértékben csökkent a maximális értékeket és az átlagokat tekintve egyaránt (maximális koncentrációk: ólom 0,23 mg/l, cink 0,44 mg/l, réz 0,22 mg/l,). Az erősen szennyezett vízminőségi osztály határértékét azonban még itt is mindhárom nehézfém paramétere meghaladta. A csongrádi és a legdélebbi mintavételi ponton azonban már a nehézfémek koncentrációi e határérték alatt maradtak. Csongrádnál az ólom maximális koncentrációja 0,19 mg/l, a cinké ugyanott 0,36 mg/l, míg Tiszaszigetnél az ólom koncentrációjának maximuma 0,046 mg/l, a cinké pedig 0,26 mg/l értékű volt. (A két utolsó szelvény összes réz adatai nem állnak rendelkezésünkre.) A szennyező anyagok koncentrációjának csökkenését a mellékfolyók hígulása mellett a kiülepedés is növelte, ez jól kivehető az egyes nehézfémek koncentráció csökkenésének mértékéből. Ezek alapján a legnagyobb fajsúlyú ólom ülepedett ki legnagyobb mértékben. Az első szennyező hullám március 19-én hagyta el az ország területét.

A szennyezés lefolyása után elvégzett üledékelemzések szerint a szennyező hullámból kiülepedett, nagy nehézfém tartalmú lebegőanyag Tiszabecsnél 900 mg/kg körüli koncentrációra növelte az üledék ólomtartalmát. Ugyanezen mintavételi helyen a réztartalom kb. 500 mg/kg-ot, a cinkkoncentráció 1400-1500 mg/kg-ot ért el. Ezek az adatok tízszeres nehézfém koncentráció növekedést jelentenek az alapértékekhez képest (a nehézfém szennyező hullám által nem érintett tiszai mederanyag jellemző ólom- és rézkoncentrációja 20-70 mg/kg, cinkkoncentrációja 100 - 400 mg/kg).

A nehézfém szennyezések árhullámmokkal érkeztek, aminek két következménye volt. Egyrészt a vízsebesség növekedése a kiülepedés mértékét csökkentette, másrészt viszont a szennyezett víz kijutott a hullámtérre, ezzel együtt a hullámtéri holtmedrek egy részébe is. Az árhullám visszavonulása után ezeken a helyeken jól látható volt a néhány centiméter vastagságú szürke üledék. A hullámtéren felhalmozódott nehézfém (elsősorban ólom) a növényekbe, illetve állatokba bekerülve hosszabb távon fejthetik ki hatásukat. Ismerve az ólom rossz oldódási tulajdonságait, a nehézfém megjelenése a talajban oldatként nem várható. A mederben kiülepedett nehézfém sorsáról szintén nem rendelkezünk információval, mivel ezt a szennyezést követő kimagasló árhullám jelentős mértékben átrendezhette, ezért konkrét adatokkal csak az újabb kutatási eredmények szolgálhatnak. Érdekes tény, hogy a Tisza menti holtmedrek üledékének nehézfém tartalom vizsgálata azt igazolja, hogy a havaria-szerű nehézfém szennyezések már a múlt századtól kezdődően előfordultak.