Juhász Gyula A Tisza A vándor Ki vagy, te szeszélyes Te szőke víz, Te lusta, te széles, Nyugalmas, édes, Kinek kurta útja Csak a magyar puszta Földjére visz? Ki vagy , te csapongó, Te büszke víz, Te szilaj, te rontó, Te gátakat bontó, Kinek törtetése A Duna ölébe Sietve visz? A Tisza Én vagyok a magyarság Csöndes, nemes folyója, Kevély, heves folyója, Anyám csupán ez ország És ringatóm e róna. A vándor Honnan jössz oly sietve, Oly tündökölve, vígan, Hogy az ég is nevetve És száz színű selyembe Fürdik meg habjaidban? A Tisza Keletről jövök én, Mint a szent, örök fény, A mesés napkelet Hozta e nemzetet, Ahol Verecke áll, Ahol a honszerző Magyart legelőször Köszönté e táj. Hol a szláv borongás A magyarba olvad És sírva-vígadva Az én morajomba Indulót dalolnak. Azért oly csöndes, Haloványszőke Később futásom És oly kanyargó, Merengve tartó A bolyongásom, Mert ezer év borúja, Felhője száll fölöttem. A Sajó habja súgja, Mi volt a mohi mezőben, Ezer év nagy borúja S dicső emléke éled, Ha Alpárnál visz utam, Hol, mint a harc turulja, Kóválygón Délre térek. Arató lányok Vígan cseng a nótánk A nyári mezőben, Áldott a mi rónánk, Terem áldást bőven, Mert a Tisza árja Áldva borul rája! Tiszai hajósok Ha tavaszi szelek járnak, Megy a hajó lefele, Szárnya támad a nótának, Víg a hajós élete, Messze megyünk, de megtérünk, Itt születtünk, itt a révünk. Aratók és hajósok Áldott a Tisza tája, Magyarország Kánaánja! A vándor Szeged táján Oly lassú vagy s iszapos, Majd virágos, Majd borongós, bánatos. És a magyar Délt, Hogyha eléred, Nem fáj-e néked, Hogy az enyészet Utadat állja, Meghal a kedved Tiszavirága? A magyar Délen Betöltve szépen A hivatásod, Lassul futásod, Merengve nézed A dús vidéket S némán pihensz el. Vár a Duna habja, Ölelő karja, Örök, hatalmas, Mély szerelemmel! A Tisza Szeged táján Emlék ébred és remény, Szeged táján Valamikor tavasz táján Szerelemből öltem én. Délibábos Dicső várost Karjaimba temettem, Hogy ragyogva Fénix módra Még dicsőbben szeressem! Én a szegény magyarság Igaz, magyar folyója, Nem vágyom tengerekre, Elég nekem a róna! Zárókar Magyar táj szép folyója, Hordozd e föld gyümölcsét, Légy áldások hozója, Mint a magyar dicsőség! Itt borulnak rád mosolygón A Kárpát víg bércei S a napfényes rónaság. Költők lelke Énekelve Fölmagasztal Száz gyönyörű gondolattal, Ó Tisza, tájad mindig áldva legyen!
A Tisza
