  A Kisköre és Tiszavalk közötti folyószakasz felduzzasztásával a Tisza hullámterében létesült a Tisza-tó, amely 127 km2-nyi kiterjedésével a Kárpát-medence második legnagyobb kiterjedésű állóvize lett. A duzzasztást a Kiskörei vízlépcső 1973-as üzembe helyezése tette lehetővé. A Tisza-tó mai képének kialakulása hosszabb folyamat eredménye, aminek következtében egymástól habituálisan, hidrológiai, hidrobiológiai jellemzőikben markánsan eltérő vízterek jöttek létre. A Tisza-tó egészét tekintve ökológiai szempontból a sekély-tó típusú tározók közé sorolható, de a nagyfokú mozaikosságot jól jelzi, hogy található a területen mocsár, sekély-tó, kopolya, dévér-szinttájú nagy-, közepes és kisvízfolyás. A duzzasztás hatására a terület mederviszonyai jelentősen átalakultak; nagymértékű a feltöltődés és megváltozott a mederanyag is. A tározótérben az árasztás óta a makrofita növényzet aránya a nyílt vízfelülethez viszonyítva fokozatosan növekszik. Jelenleg a tározó összfelületének kb.55 %-a borított növényzettel. A tározó hinarasaiban állományalkotó a sulyom (Trapa natans), a mocsári növényállományokban pedig a nád (Phragmites australis). A mocsári növények közül jellemző ezen kívül a keskeny- és széleslevelű gyékény (Typha angustifolia, T. latifolia) és a harmatkása (Glyceria maxima). A hínárnövények esetében a sulyom mellet más hínárfajok kiterjedése nem meghatározó, azonban a tározóra jellemző tündérfátylas (Nymphoidetum peltatae) és tündérrózsás (Nymphaeetum albo-luteae) állományok figyelmet érdemelnek.
|
|
A környezeti tényezők változása magával hozta a planktonikus és bentonikus élőlények minőségi, mennyiségi változásait is. Mivel a Tiszában magas a növényi tápanyagok koncentrációja, a fitoplankton fő limitáló faktora a hőmérséklet és a lebegőanyag-tartalom. Az éves változások az áradáshoz köthetők. Az áradás során alacsony faj- és egyedszámok jellemzőek kovaalga dominanciával, míg apadáskor a hullámtérből állóvízi elemek is bekerülnek a folyóba. A duzzasztás idején a zöldalgák aránya növekszik. A tározótérre globálisan a viszonylag stabil, fajgazdag és változatos fitoplankton jellemző. Az egyes medencékben - eltérő környezeti adottságaik miatt - különböző mennyiségű és minőségű állomány található. Ebben meghatározó a nyílt víztér és a növényállomány aránya, a vízmélység, és a kitettség.
|
 A duzzasztott Tisza zooplankton állománya a vízjárás szeszélyes változása következtében igen változékony. Árvíz idején kis faj- és egyedszám jellemző. A nyári időszakban a folyó zooplanktonjának összetétele mind faj, mind egyedszám tekintetében hasonló a tározó nagy medencéinek állóvízi planktonjához. A tározóban a kerekesférgek (Rotatoria) és kisrákok (Cladocera, Copepoda) csoportja összességében a sekélyvizű ökoszisztémákra jellemző fajösszetételt mutatja.  Az egyes medencékben a makrofita növényállományok által létrehozott zárt vízterekben mozaikos szerkezetű zooplankton állomány alakul ki. Ez a mozaikosság az árvízi időszakokban csökken. A szukcessziós folyamatok hatására az euplanktonikus elemek a mélyebb vízterek, (Abádszalóki-öböl, Poroszlói-medence egy része), valamint az öblítőcsatornák által közvetlenül befolyásolt területeken lesznek dominánsak. A zártabb, sekély vizű elmocsarasodó területeken a növényzet között élő (metafiton) fajok és az üledékfauna tagjai dominálnak.
|
|
A tározótér bentonikus faunája összességében közepesen gazdagnak mondható. Jellemző rá az állóvízi fauna dominanciája. A zooplanktonhoz hasonlóan itt is eltérések tapasztalhatók az egyes medencék állományának mennyiségi és minőségi viszonyaiban. A zártabb, növényzettel borított területeken a biomassza némileg magasabb, mint a nyílt vizes területeken, de a mocsarasodás következményeként itt a szélsőséges, oxigénhiányos állapotot is elviselő kevéssertéjűek (Oligochaeta), és árvaszúnyog lárvák (Chironomidae) vannak nagyobb arányban jelen.
|
 A kiskörei duzzasztás és tározás hatására bekövetkezett változások nagymértékben átalakították a Tisza Kisköre-Tiszabábolna közötti szakaszának halállományát is. Összességében jellemző a folyóvízi fauna faj- és egyedszám csökkenése. A duzzasztás, de még inkább az árasztás révén azonban kialakult egy jellegében a korábbitól eltérő, annál sok tekintetben változatosabb élőhelykomplex, amelynek adottságai kedveztek egyrészt a szinttáj limnofil fajainak szaporodásához, másrészt elősegítették a primer és szekunder produkciót, ezzel a hal- biomassza növekedését is. A halfauna összképe alapján a tározó területére eső folyószakasz a dévér-zóna alsó szakaszához tartozik, természeti értékét a tározó nagyfokú mozaikossága révén kialakult egyedülállóan változatos szerkezetű halegyüttesek adják. A környezeti adottságoknak megfelelően a  folyómeder, a tározótér, valamint a tározótérben található holtmedrek halfaunája eltér egymástól. A duzzasztott folyómederben leggyakoribb fajok a karika keszeg, dévérkeszeg, ezüstkárász (Carassius auratus), a gazdasági szempontból fontosabb fajok közül gyakori a ponty (Cyprinus carpio), a süllő (Stizostedion lucioperca), a harcsa (Silurus glanis) és a csuka (Esox lucius). A magasabb fajszám a ritkának tekinthető reofil fajoknak köszönhető, amelyek mind a mai napig színesítik e terület faunáját. A tározótér és a holtmedrek fajszáma alacsonyabb, itt az állóvízi körülményekhez alkalmazkodott limnofil fajok dominálnak pl. a dévérkeszeg (Abramis brama), szivárványos ökle (Rhodeus sericeus), fekete törpeharcsa (Ictalurus melas), naphal (Lepomis gibbosus), tarka géb(Proterorhinus marmoratus), a ragadozók közül a csuka (Esox lucius) és süllő (Stizostedion lucioperca) mellett igen elterjedt a balin (Aspius aspius). A holtmedrek zártabb vizeiben kiemelkedik a növényállományokhoz kötődő   fajok aránya (szivárványos ökle (Rhodeus sericeus), vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus), sügér (Perca fluviatilis)) és ugyanitt a stagnofil fajok (compó (Tinca tinca), széles kárász (Carassius carassius), ezüst kárász (Carassius auratus), réti csík (Misgurnus fossilis), vágó csík (Cobitis taenia), kurta baing (Leucaspius delineatus), lápi póc (Umbra krameri)) gyakorisága is magasabb.
|
 A Tisza-tó sekélyvizű, vagy időszakos vízborítású területei igazi kétéltű élőhelyek, igen nagy számban élnek itt a tavi-, kistavi-, kecskebéka fajkomplex egyedei (Rana spp), barna varangy (Bufo bufo), leveli béka (Hyla arborea), vöröshasú unka (Bombina bombina). A hüllők közül jelentős állományai vannak a vízisiklónak (Natrix natrix) és mocsári teknősnek (Emys orbicularis).
|
 A madarak közül a tározó területén jelentős a vegyes gémtelepek fajainak költése. Kiemelendő a kiskárókatona (Phalacrocorax pygmaeus) fészkelése. A Tisza-tó és környéke fontos pihenő és táplálkozó helye a vonuló madaraknak. A tavaszi-őszi madármozgalomban a lúd- és récevonulás meghatározó.
|
|
Az emlősfauna legértékesebb tagja a mintegy évtizede visszatelepített stabil populációt alkotó hód (Castor fiber), valamint a mindenütt jelen lévő vidra (Lutra lutra).
|
A Kisköre és Tiszavalk közötti folyószakasz felduzzasztásával a Tisza hullámterében létesült a Tisza-tó, amely 127 km2-nyi kiterjedésével a Kárpát-medence második legnagyobb kiterjedésű állóvize lett. A duzzasztást a Kiskörei vízlépcső 1973-as üzembe helyezése tette lehetővé. A Tisza-tó mai képének kialakulása hosszabb folyamat eredménye, aminek következtében egymástól habituálisan, hidrológiai, hidrobiológiai jellemzőikben markánsan eltérő vízterek jöttek létre. A Tisza-tó egészét tekintve ökológiai szempontból a sekély-tó típusú tározók közé sorolható, de a nagyfokú mozaikosságot jól jelzi, hogy található a területen mocsár, sekély-tó, kopolya, dévér-szinttájú nagy-, közepes és kisvízfolyás. A duzzasztás hatására a terület mederviszonyai jelentősen átalakultak; nagymértékű a feltöltődés és megváltozott a mederanyag is. A tározótérben az árasztás óta a makrofita növényzet aránya a nyílt vízfelülethez viszonyítva fokozatosan növekszik. Jelenleg a tározó összfelületének kb.55 %-a borított növényzettel. A tározó hinarasaiban állományalkotó a sulyom (Trapa natans), a mocsári növényállományokban pedig a nád (Phragmites australis). A mocsári növények közül jellemző ezen kívül a keskeny- és széleslevelű gyékény (Typha angustifolia, T. latifolia) és a harmatkása (Glyceria maxima). A hínárnövények esetében a sulyom mellet más hínárfajok kiterjedése nem meghatározó, azonban a tározóra jellemző tündérfátylas (Nymphoidetum peltatae) és tündérrózsás (Nymphaeetum albo-luteae) állományok figyelmet érdemelnek.
A duzzasztott Tisza zooplankton állománya a vízjárás szeszélyes változása következtében igen változékony. Árvíz idején kis faj- és egyedszám jellemző. A nyári időszakban a folyó zooplanktonjának összetétele mind faj, mind egyedszám tekintetében hasonló a tározó nagy medencéinek állóvízi planktonjához. A tározóban a kerekesférgek (Rotatoria) és kisrákok (Cladocera, Copepoda) csoportja összességében a sekélyvizű ökoszisztémákra jellemző fajösszetételt mutatja. 
Az egyes medencékben a makrofita növényállományok által létrehozott zárt vízterekben mozaikos szerkezetű zooplankton állomány alakul ki. Ez a mozaikosság az árvízi időszakokban csökken. A szukcessziós folyamatok hatására az euplanktonikus elemek a mélyebb vízterek, (Abádszalóki-öböl, Poroszlói-medence egy része), valamint az öblítőcsatornák által közvetlenül befolyásolt területeken lesznek dominánsak. A zártabb, sekély vizű elmocsarasodó területeken a növényzet között élő (metafiton) fajok és az üledékfauna tagjai dominálnak.
A kiskörei duzzasztás és tározás hatására bekövetkezett változások nagymértékben átalakították a Tisza Kisköre-Tiszabábolna közötti szakaszának halállományát is. Összességében jellemző a folyóvízi fauna faj- és egyedszám csökkenése. A duzzasztás, de még inkább az árasztás révén azonban kialakult egy jellegében a korábbitól eltérő, annál sok tekintetben változatosabb élőhelykomplex, amelynek adottságai kedveztek egyrészt a szinttáj limnofil fajainak szaporodásához, másrészt elősegítették a primer és szekunder produkciót, ezzel a hal- biomassza növekedését is. A halfauna összképe alapján a tározó területére eső folyószakasz a dévér-zóna alsó szakaszához tartozik, természeti értékét a tározó nagyfokú mozaikossága révén kialakult egyedülállóan változatos szerkezetű halegyüttesek adják. A környezeti adottságoknak megfelelően a 
folyómeder, a tározótér, valamint a tározótérben található holtmedrek halfaunája eltér egymástól. A duzzasztott folyómederben leggyakoribb fajok a karika keszeg, dévérkeszeg, ezüstkárász (Carassius auratus), a gazdasági szempontból fontosabb fajok közül gyakori a ponty (Cyprinus carpio), a süllő (Stizostedion lucioperca), a harcsa (Silurus glanis) és a csuka (Esox lucius). A magasabb fajszám a ritkának tekinthető reofil fajoknak köszönhető, amelyek mind a mai napig színesítik e terület faunáját. A tározótér és a holtmedrek fajszáma alacsonyabb, itt az állóvízi körülményekhez alkalmazkodott limnofil fajok dominálnak pl. a dévérkeszeg (Abramis brama), szivárványos ökle (Rhodeus sericeus), fekete törpeharcsa (Ictalurus melas), naphal (Lepomis gibbosus), tarka géb(Proterorhinus marmoratus), a ragadozók közül a csuka (Esox lucius) és süllő (Stizostedion lucioperca) mellett igen elterjedt a balin (Aspius aspius). A holtmedrek zártabb vizeiben kiemelkedik a növényállományokhoz kötődő 
fajok aránya (szivárványos ökle (Rhodeus sericeus), vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus), sügér (Perca fluviatilis)) és ugyanitt a stagnofil fajok (compó (Tinca tinca), széles kárász (Carassius carassius), ezüst kárász (Carassius auratus), réti csík (Misgurnus fossilis), vágó csík (Cobitis taenia), kurta baing (Leucaspius delineatus), lápi póc (Umbra krameri)) gyakorisága is magasabb.
A Tisza-tó sekélyvizű, vagy időszakos vízborítású területei igazi kétéltű élőhelyek, igen nagy számban élnek itt a tavi-, kistavi-, kecskebéka fajkomplex egyedei (Rana spp), barna varangy (Bufo bufo), leveli béka (Hyla arborea), vöröshasú unka (Bombina bombina). A hüllők közül jelentős állományai vannak a vízisiklónak (Natrix natrix) és mocsári teknősnek (Emys orbicularis).
A madarak közül a tározó területén jelentős a vegyes gémtelepek fajainak költése. Kiemelendő a kiskárókatona (Phalacrocorax pygmaeus) fészkelése. A Tisza-tó és környéke fontos pihenő és táplálkozó helye a vonuló madaraknak. A tavaszi-őszi madármozgalomban a lúd- és récevonulás meghatározó.
